Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Szita Szabolcs: Bűnbakképzés és a magyar zsidóság tragédiája

SZITA SZABOLCS Bűnbakképzés és a magyar zsidóság tragédiája Tudományos kutatások bizonyítják, hogy az európai társadalmakban a környezetnek a zsidókkal kapcsolatos tapasztalatai nem külön, izoláltan jelentkeztek, hanem az általános társadalmi tapasztalattal együtt, amelyet az újkor és a legújabb kor nagy társadalmi fordulatai, az európai társadalom gyors átalakulása produkált. Miközben a környező társadalom a zsidóknak nyilvánította a társadalmi értékrenddel szembeni kiábrándult és gyanakvó kritikát, az egész európai társadalom értékrendje bizonytalanná vált. A19. század vége, a 20. század első évtizedei számos alkalmat nyújtottak az emberi elégtétel-keresés megnyilvánulásainak. A gyors változások, éles fordulatok főként azokat tették antiszemitává, akiknek a modern gazdasági és társadalmi fejlődés válságos helyzeteket, veszteségeket vagy megzavarodást hozott.

1 Az antiszemitizmus, ahol csak problémává vált, mindenütt a társadalmi fejlődés kritikus, új jelenségeivel függött össze. Általában zavart vagy megakadást jelzett. Ettől a valamennyire is normális fejlődésű társadalom egészben nem lett, nem lehetett antiszemitává, mert evidenciának tartotta, hogy a társadalmi-gazdasági átalakulásokat a zsidóknál nagyobb s tőlük független erők, az érdekek sokasága mozgatja. Mindez másképpen jelentkezett, ahol a társadalom feudális-arisztokratikus építménye aránylag erős maradt, a modern kapitalizmus és a polgári demokrácia felé való elmozdulás csak felületi vagy formai módon történt meg. Ezekben az országokban a polgárság néhány eredménytelen kísérlet vagy félsiker után a feudális-arisztokratikus társadalmi tényezők megtörésével felhagyott. A modern társadalomkritika kikezdte, aláásta a társadalom feudális maradványait, beidegződéseit és hiedelmeit, de a feudális-arisztokratikus építményeket nem sikerült megdöntenie. A belső erjedés lassú, ellentmondásos folyamat volt. A kritika pedig nemegyszer cselekvés helyett dogmatikában, irracionalizmusban és hamis politikai formulák gyártásában enyészett el. 1

1875-ben jelent meg a harcos zsidóellenességre épülő magyar politikai mozgalom, Istóczy Győző szakadár kormánypárti képviselővel az élén. A tiszaeszlári rituális gyilkossági rágalomper kapcsán 1883-ban Antiszemita Párt is létrejött. A következő évi választásokon 17 mandátumot szerzett, az összes mandátum 4%-át, 1887-ben 11-et (az összes 2,5%-át). Radikális programja a magyar parlamentben elszigetelt maradt, a nemzeti-liberális többség egyöntetű ellenszenvvel elutasította. Az első világháború előtt a nyílt antiszemita agitáció alig nyert teret a magyar közéletben, de teljesen nem tűnt el. Az Antiszemita Párt megszűnése után részleges örököse, gróf Zichy Nándor Katolikus Néppártja (1895) a hagyományos „agrárius érdekek" (azaz a földbirtokos osztály) képviseletében jelentkezett zsidóellenes jelszavakkal az agrárburzsoázia terjeszkedésével szemben.