Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Katonahalál - leszámolás a fegyveres testületek tagjaival - Horváth Miklós: A megtorlás méretei, iránya és módszerei a magyar honvédségnél az 1956-os forradalom és szabadságharc után

tartalmú összefoglaló vádirattervezet elkészítésére, amely alapján e tiszt esetében sem lehetett kérdéses a halálbüntetés kiszabása. Az operatív bizottság döntésének megfelelően ezt a tisztet később bírósági ítélettel kivégezték. Azt nem tudni, hogy az operatív bizottság üléseiről maradtak-e fenn jegyzőkönyvek. A kutatások során előkerült iratok a Szalma József által elmondottakat egyértelműen alátámasztják. A bizottság vezetője Biszku Béla volt, míg a hozott döntések végrehajtásáért a végrehajtó szervek első számú vezetői voltak felelősek. A bizottság által elhatározott feladatok végrehajtásának koordinálója Szalma József, illetve általában a politikai nyomozó szervek voltak. Ez persze nem azt jelenti, hogy a vizsgálati szervek a valóság feltárására ne törekedtek volna. A nyomozás során felvett kihallgatási jegyzőkönyvek, a vizsgálati szervek által összegyűjtött dokumentumok, a „tárgyi bizonyítékok", a letartóztatottakkal megíratott úgynevezett önvallomások, a szembesítésekről és az irattanulmányozásról készített jegyzőkönyvek, az ügyészi meghallgatásról fennmaradt iratok és a tárgyalási jegyzőkönyvek adatai alapján - megfelelő forráskritikával, illetve a túlélők visszaemlékezéseivel összevetve - a forradalom napjaiban történt, a vizsgálati szervek által is fontosnak tartott események viszonylag kis hibaszázalékkal rekonstruálhatók. Még kisebb a tévedési lehetőség, ha a kutató a fenti dokumentumok, emlékek feldolgozásával szerzett ismereteit a vizsgálati szervek által készített operatív és/vagy objektumdossziék, ügynöki és informátori jelentések tanulmányozásával egészíti, egészíthetné ki. így viszonylag pontosan leírható, hogy a vizsgálati szervek által összegyűjtött információk, adatok az aktuális politika - például az operatív bizottság vagy egyes személyek - döntései, elvárásai szerint mely ponton módosulnak, változnak, illetve egyes esetekben hogy különülnek el egymástól a kialakított koncepciónak vagy konstrukciónak megfelelően. Csak így értékelhetők az egyes ügyekben vádolt személyek, és leginkább a vádirat megállapításait alátámasztani hivatott tanúk, illetve a koncepciós vagy konstrukciós ügyekben kihallgatott, részben vagy egészében hamis tanúk állításai. A fentiek alátámasztására - vizsgálódásunk szűkebb területéről - a következő példákat emelem ki: Mint már az előzőekben jeleztem, a szoros felügyelet mellett működő vizsgálati szervek semmit nem bíztak a véletlenre. A politikai nyomozók - a letartóztatottak és tanúk esetenkénti fizikai bántalmazásán kívül - önállóan szinte semmit sem tehettek. A vizsgálati szervek tevékenységét a lehető legalaposabban szabályozták. Nyomozást csak felülről meghatározott ügyekben és személyek ellen folytathattak. Vizsgálatot, legyen az bármilyen ügy, csak érvényes engedéllyel végezhettek, amelyben szabályozták, hogy a nyomozás keretében gyanúsítottként vagy tanúként kiket, milyen kérdésekre hallgathattak ki. Külön engedélyhez volt kötve a gyanúsítottak letartóztatása is.