Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)
Katonahalál - leszámolás a fegyveres testületek tagjaival - Okváth Imre: Katonaperek a „Katpolon" belül. 1948-1953
6. KÉP: Serényi (Steiner) István alezredes A Katpol volt vezetői közül Komis Pál alezredes - feltehetően a Révész Gézához fűződő, még a Katpol pártszervezetének megalakításától datálható barátságának köszönhetően - volt az egyetlen, aki börtön nélkül megúszta a katonai titkosszolgálattól való elbocsátást. A beolvasztást követően Komis 1950. október végéig Révész helyetteseként szolgált a katonai felderítés élén, majd Farkas Mihály közvetlen utasítására a Petőfi Politikai Tisztképző Akadémiára került oktatónak - a Marxizmus-Leninizmus Tanszékre. Az alezredes a megalázó beosztást volt főnöke rábeszélésére fogadta el, miután Révész közölte vele, hogy a honvédelmi miniszter csak így tekint el letartóztatásától. A katonai karrier ezután már csupán a „másodlagos pályán" mozoghatott, aminek állomásai a Hadtörténeti Levéltár Tudományos osztályvezetősége (1951-1955), majd 1957 januárjától a Zrínyi Katonai Kiadó parancsnoksága voltak. * A perbe fogott vezetők elleni vádpontok megalkotásában az ÁVH nyomozói leggyakrabban a szolgálati titoksértés különböző módozatait fogalmazták meg (Vértes, Pataky, Berkesi, Kardos, Majoros), amelyeket párosítottak a szolgálati hatalommal való visszaélés bűntetteivel (Földy, Gát, Berkesi, Majoros). Kétszer szerepelt a szervezkedésben való aktív részvétel, a Csonka és a Vértes elleni perekben, míg az előbbi tisztet hűtlenséggel is meggyanúsították. Ezenfelül az előzőekben ismertetett perekben megfogalmazódott megtorlandó bűncselekményként a kémgyanú, valamint a kártevő és provokációs tevékenység is (Serényi). Megvizsgálva a kiszabott ítéletek súlyosságát megállapítható, hogy a pártvezetés legszigorúbban az úgynevezett „Pálffy-kedvencek" pereiben ítélkeztetett, hiszen a három elítélt (Berkesi, Kardos, Majoros) összesen huszonhárom és fél évet kapott a bíróságoktól. Enyhébb megítélés alá estek a Pálffyval családi-baráti kapcsolatban álló beosztottak (Sármány, Vértes, Csonka), hiszen összbüntetésük tíz év és hat hónap volt. Úgy tűnik, hogy az