Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

ki külföldről ide édesgetvén az ily lakosokat, később pedig a balassagyarmati templomot is fölépítvén megvetette alapját a város fölvirágzásának." Ezek a telepesek a oenzualisták, akik „már az 1730. évben telkeket szabadon vehettek, azokon építhettek, szabadon eladhatták, legelővel elláttattak, s köztük és a többi földmívesek közt csak azon különbség létezett, hogy ezek termesztmény ékben s munkával, amazok pénzzel fizették be tartozásaikat". A jogokat biztosító oklevél „minden letelepedettnek, s jövendőre megtelepedőnek" egyaránt szólt. A földműves lakosok neheztelvén, hogy a cenzust nem a város, hanem az uradalmak szedik, ezért 1751-ben panaszt emeltek. „Mire az uradalmak gyakorlaton kívülinek állítják az 1690-iki szabadalmakat. A földmíveseket a oenzualisták irányában méltatlanságról vádolják, mondván, hogy ha alájuk kellene őket adni, ki kellene a városból költözniük" a mesterembereknek, a kereskedőknek, sőt a zselléreknek is. „Ez az oka, hogy a cenzualistákat, mint műveltebb osztálybelieket, a pariasztok ellenében pártolták."

51 A fentiek hitelót alátámasztja az 1774-ben kihallgatott három volt városi jegyző — mind a három nemes ember — tanúvallomása. Mind a hárman egyetértették abban, hogy az 1740-es évek egyik nagy tűzvésze után „mind a kékkői, mind a divényi dominiumok a zsidóknak és némely behozott új német mesterembereknek házakat építettek, nem pedig a városbéli házhelyes gazdáknak avagy zselléreknek". Áz 1752-től 1760-ig jegyzősködő Lufcovics József megjegyezte, hogy „a mesteremberek, akik a levelekeit hordani nem akarták, esztendőnkint tartoztak a városnak fizetni a levél hordás váltságáért 25 d-t. Ezen fizetés pedig mintegy három esztendeig tartott." Kaszper Ignác, aki 1763-tól 1767-ig volt a város jegyzője, „igaznak vallja azt is lenni, hogy a [kereskedők] és mesteremberek majdnem annyi marhát tartottak a balassagyarmati határban, mint a városi házhelyes gazdák és zsellérek és minden marhátul, egynehány esztendeig, négy garasával a városbélieknek, a méltóságos uraság engedelméből fizettek". Tőle tudjuk, hogy „mióta a méltóságos uraságok a mesterembereket és zsidókat a balassagyarmati városnak magistrátusa s bírósága alul csak önön maguk hatalmuk s jurisdiotiojuk alá vetették, az olta a mesteremberek és zsidók sem a hadi rendeknek szolgálatokra, sem quartély adásokra, egy szóval semmi legkisebb segítségekre a városbelieknek nincsenek, hanem szabadon élnek".

52 Az 1746-ban elszökő 17 jobbágy és az itt maradt városi jobbágy gazdák felekezeti sérelmein kívül tehát a város pénztárába semmit sem fizető jövevények elleni harag és gyűlölet is egyik oka a paraszti mezőváros békéjét feldúló állapotoknak. A két uradalom — mivel 1751-ben a divényi részt Balassa Pál több évre bérbe vette — igyekezett egységes álláspontot elfoglalni és elfogadtatni a városban eddig vezető szerepet vivő úrbéres lakossággal. Ennek jegyében fogant az 1690. évi szabadalmakat módosítandónak nyilvánító 1751. évi határozat. Valószínűleg ebből az évből származik az a két uradalom által kiadott keltezés nélküli statútum, „szabályrendelet" is, amely rögzítette a városi közigazgatás és gazdálkodás irányelveit. Eszerint minden városlakó — aki jobbágyvagy zsellértelkek birtokában van, zsellérként lakik vagy uradalmi úrbéres — köteles az ezzel járó terheket viselni. „A mesteremberek és más szabadon beköltözött lakosok, akik úrbéres telkeket nem bírnak, a város bírói alá tartoznak, de általuk semmiféle terhek viselésére nem köteleztethetnek. A közösség [communitas] jobb fennmaradása érdekéiben minden allódiális területet átengednek nekik. A tavaszi vetésű árpából és zabból, valamint a többi terményekből hetedet adnak a földesuraknak, amit és így a cenzust is, vagy terményekben, vagy pénzben adnak vagy fizetnek meg. A rétet, amely a város használa5 Balassagyarmat története 65