Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

pénze közé sem nem fizetnek, sem nem fizethetnek", mivel nem módos emberek, s „ha valamit hallanak, plébános uramnak bemondják", aM „azzal ijesztgeti a gyarmatiakat, hogy mihelyst a templom megkészül, mindnyájoknak pápistává kell lenniük". A vegyes — katolikus—protestáns — házasságokból született gyermekeket katolikussá kereszteli, azokat pedig, akik ezt nem engedik, 6 ft büntetéssel sújtja. A plébános hű segítőtársai a bírák, akikre nézve így összegezték a vallomásokat a megyei kiküldöttek: „Mind az elszökött jobbágyok, mind pediglen akik még a városban laknak, azt nehéz szívvel viselik, hogy oly bírájok vagyon, akit ők nem szenvedhetnek és az oiyan diszponál az ő kevés jövedelmekből, aki arra nem méltó." A város vezetői „az egész városiakat semminek tartják, a városiaknak semmi becsületjük nincsen". A szökevények közül Csapelya András, János és Márton, Dudás Mátyás, Gasparovics Lukács, Gyurkovics Mátyás, Hlebniczky Pál, Kokavszky Márton, Matyovszky Sámuel, Rimái Máté, Szpevák György és János a Zichy-uradalom, Laukó János, Lekár Jakab és János, Lipták Márton és Pál a Balassa-uradalom jobbágyai voltak. Ez utóbbiak, amint 1747-ben kitudódott, a Bács megyei Petrovácra költöztek.

41 Az a kifogás, hogy a földesurak „olyan bírákat tesznek, akik jövevények", mutat rá a mezővárosi jogok csökkentésének mértékére. A mezővárosi bírák választása országszerte úgy történt, hogy a földesúr több jelöltet állított, akik közül választott a lakosság. Bárki is lett tehát a bíró, az mindenképpen a földesurak embere volt. A többi tisztségviselőt — az esküdteket, fertálymestereket, éjjeli őröket, csőszöket stb. — a saját jelöltjeik közül választották. A hajdúvárosokban és Losonc szabadalmas mezővárosban az összes tisztségviselők — tehát a bíró és a törvénybíró is — a lakosság jelöltjei közül került ki. A város lakosai nyilván nem a földesúri bírójelölést, hanem a „jött mentek" sorából történő jelölést kifogásolták. Kifogásolhattak azonban még valamit, és ez az a nyilván ekkor gyakorlattá váló balassagyarmati jellegzetesség, hogy az összes tisztviselőket a két uradalom jelölte és csak ezek megválasztását ismerte el. Későbbi adatok szerint a bírói széket az uradalmak városunkbeli hűséges emberei egymást követően — divényi—kékkői—divényi—kékkői — töltötték be. Azt, hogy ez az általános mezővárosi gyakorlattól eltérő és lényegét tekintve 1848ig fennálló szokás mikor alakult ki, pontosan nem tudjuk. A város tisztviselőinek időrendi névsorát ugyanis csak igen hiányosan ismerjük és nem tudjuk, hogy közülük ki és milyen kapcsolatban állott az egyik vagy másik uradalommal. Nem tudjuk, hogy a kritikus 1746. évben ki volt a város főbírája. A város jegyzője ekkor nemes Golenits István volt, aki 1774^ben szügyi birtokos.

42 Ez — a szokástól eltérő gyakorlat — elősegítette az úrbéresek terhének önként vállalt időnkénti emelését. Ez lehet az oka, hogy az 1840-es éveikben kibontakozott úrbéri- és cenzualista-pörök kapcsán a város ügyvédje, Bodnár István azt állította, hogy „a várost a földesurak minden szabadalmaitól megfosztották". Ezt az ügyvédi túlzást azonban a feudális kor végén a városi tanács is magáévá tette és ezzel az ügyet még jobban elmérgesíitette.

43 A paraszt mezőváros gazdasági életének és a lakosság számának alakulása Az 1696. évi adófelemelés szerint Balassagyarmatot „jobbára jövevény lakosok kezdik megszállni". Már ebből a megjegyzésből is levonható az a következtetés — amit néhány felsorolt adattal az előzők során támogattunk is —,