Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

nak adva igazat. Rákóczi 1706. augusztus 5-én, az esztergomi táborból kelt levelében így válaszolt: „Két rendbeli levelét vettük a Nemes Vármegyének s nagy csudálkozással olvastuk a Balassa-Gyarmatiak iránt tett insinuatioját [rendelkezését]." Az ügy olyan, hogy azt igazságosan, a törvényeknek megfelelően, a megye is elintézhette volna. Ezért „most nem adhatunk egyéb resolutiot [határozatot], hanem hogy amint tartozik [a vármegye] az igazságnak pártját fogni, úgy a violens [hatalmaskodó] fél ellen azon lakosokat illendőképpen oltalmazni".

24 Rákóczi tehát védelmébe vette földesurukkal szemben — a labanc Koháry birtokrésze ekkor kamarai zár alatt volt — a balassagyarmatiakat. A szécsényi országgyűlés (1705. szeptember 12—október 3.) után a város evangélikus lakossága — a régi végbeliek jogaira hivatkozva — hozzáfogott a templomépítéshez. Segélyt is kértek a megyétől, amely ügyüket 1706 januárjában pártolólag tárgyalta.

25 Ez az újratelepítés utáni első templomépület a városban. A katolikusoknak ekkor még csak papjuk van, de templomuk nincs Gyarmaton. A város végvári jogainak érvényre jutását az is elősegítette, hogy Balassa Ádám a szécsényi országgyűlésen visszakérte Balassa Imre elkobzott, Koháry István kezében levő birtokait. Kérését nem teljesítették és 1707 novemberében a megye is közölte vele, hogy a divényi uradalom az államkincstáré marad.

26 így a város — legalábbis egyelőre — megmenekült attól, hogy egy második magánföldesura is legyen. II. Rákóczi Ferenc a város érdekeinek a védelmezője volt. Lehet, hogy ebben az is közrejátszott, hogy amikor kíséretével több ízben átutazott Balassagyarmaton, személyesen is meggyőződhetett az itteni állapotokról.

27 Azt, hogy fejedelemsége idején Balassagyarmat a mezővárosi jogok legmagasabb fokát jelentő végvári jogok birtokában volt, mutatja, hogy amikor a szabadságharc bukása után a város földesurai igyekeztek elvesztett jogaikat nemcsak visszaszerezni, hanem még újakkal is tetézni, a város vezetői síkraszálltak a végvári jogok védelméért. 1711. június 6-án adta ki ugyanis a megye azt a hiteles tanúvallomásokkal alátámasztott bizonyságlevelet, miszerint: „Gyarmat adót nem fizetett, csak a [benne lakó] nemesek fizettek taksát, és a város végházi szabályok szerint élt."

28 Ez a megyei igazolás azonban — amelyhez hasonlóért a többi megyebeli volt végvári hely lakossága is küzdött — teljes egészében csak a XVII. századi végvárra érvényes, mert az újratelepített város fizetett adót, és csak 1708-tól vagy 1709-^től nem adott az adó mellé hadi terménybeszolgáltatást. A városokban lakó nemesek pedig általában nem vagy csak nagyon nehezen fizettek taksát. Abban, hogy Gyarmaton fizettek, része lehetett annak is, hogy a város divényi uradalmi fele kamarai zár alatt volt és azt a kuruc közigazgatás behajtotta. A háborús időszakban nagymértékben növekedett a városon átmenő forgalom, de ennek nagy részét valószínűleg a vámmentes katonai szállítások tették ki, mert a gyarmati fiókharmincadhivatal bevételei igen minimálisak. 1704. október végén készült kimutatás szerint a harminoadök bevételei a következők: Besztercebánya 557 ft 28 d, Szécsény 62 ft 3 d, Selmecbánya 48 ft 36 d, Gyarmat 43 ft 49 d. A „profuntház" és a mellette felállított pékség, valamint az előfogatcserélő állomás — a hadfelszerelési tárgyak készítéséhez értő és vonóállatokkal bíró lakosok számára — biztosított munkát. Jelentős szerepük volt ezen a téren a gyarmati csizmadiáknak, akiknek készítményeit — a losonciakéval együtt — 1707 októberében a megyei közgyűlés is jóminőségűeknek