Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VIII. AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER NEGYEDSZÁZADA

nevelőknek az eltávolítása, akik „az új rend kialakítására bűnös múltjuk miatt alkalmatlanokká váltak". Az 1920. XI. tc. rendelkezett a haladó, baloldali érzelmű tanerők elbocsátásáról, 1922-től pedig egymást követték a B-lístázások.

348 A tanfelügyelő javaslatára Balassagyarmaton is fegyelmi vizsgálatot indítottak Szlávikné Várady Etel polgári iskolai igazgatónő ellen. Az volt a vád ellene, hogy a Tanácsköztársaság idején agitációs beszédet mondott a növendékek előtt; Mollináry Gizellával a városi nőmozgalom élére állott; a tanítóknak politikai átképző tanfolyamot szervezett; egyes tanítókat, tanárokat eltiltatatt a munkájuktól; a direktórium intézkedéseit védte; az iskolára Vörös lobogót tetetett ki. 1920. július 10-én a közigazgatási bizottság Szlávikmét összes fizetésének 10 %-áig terjedő pénzbírságra ítélte, valamint javasolta saját költségén más állomáshelyre való áthelyezését és megvonták tőle az igazgatói megbízatást. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium azonban ezt a döntést nem hagyta jóvá, hanem állásától való megfosztásra ítélte a pedagógusnőt.

3

''

9 A közigazgatási bizottság a tanfelügyelő javaslatára Sajghó Ilona — szintén a balassagyarmati polgári leányiskola tanítónője — ellen is fegyelmi vizsgálatot rendelt el.

350 A Nógrádmegyei Általános Tanító Egyesület az 1922. július 10-én tartott közgyűlésén a fentebbi — és az azokhoz hasonló — fegyelmi eljárások folytatása helyett — a bethleni konszolidációs politikára hivatkozva — az „alkotó munká"Hra, helyesebben annak megkezdésére hívta fel az illetékesek figyelmét. Dráxler János elnök maga is arról beszélt, hogy „szűnjön meg a vádaskodás. Ne keressük most már a tűzvész okozóit, ne vádaskodjunk, hanem fogjunk össze és egyesült munkával fogjunk hozzá a honalapítás nagyszerű munkájához."

351 A pályán maradt pedagógusoktól feletteseik a társadalmi és politikai rendszer melletti feltétel nélküli kiállást követelték. Megfogalmazták a tanítók nevelői munkájának célját, irányát és a célhoz vezető utat is. Első helyen szerepelt a tanító példamutatása, mert „a gyermekek megdönthetetlen bizonyító erőként hivatkoznak egymás között tanítóik szavaira, szokásaira". A tanítónak az iskolán kívül is példát kellett mutatnia. „Nemcsak a tanrend szerinti órák keretei közt tanítunk és nevelünk — vázolta a hivatalos nevelési célkitűzés a pedagógus magatartását —, hanem mindig és mindenütt." Nem az kifogásolható elsősorban, hogy sokirányú és magas igényeket támasztottak a pedagógusokkal szemben, hanem, hogy ezeket a követelményeket az uralkodó osztályok reakciós és nemzetelenes céljainak szolgálatába alították. A tanítókat kötelezték a leventeoktatásra és hivatali kötelességükké tették a népművelési munka irányítását: március 15-e, Anyák napja, Madarak és fák napja, Szent István napja, október 6-a, karácsony, húsvét és pünkösd méltó megünneplését tőlük várta a „hivatal". A társadalmi szervek nemegyszer még a gyűjtéseiket is a pedagógusokkal végeztették, de ők voltak a politikai rendezvények fő szervezői is, és így egészében az ellenforradalmi rendszer kiszolgáltatottjaivá, eszközeivé váltak. A pedagógusok — különösen a néphez hű, haladó gondolkodású nevelők — kénytelenek voltak végrehajtani az ellenforradalmi rendszer közoktatáspolitikáját, mégis emberszeretetük, hivatástudatuk révén 'gyakran felülemelkedtek az uralkodó osztályok hivatalos politikáján. Kiemelkedő munkát fejitettek ki az általános műveltség terjesztésében, a tudás iránti vágy felkeltésében, a tehetséges munkás-paraszt származású tanulók továbbtanulási vágyának és igényének felébresztésében.

352