Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VIII. AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER NEGYEDSZÁZADA

A Kereskedelmi Egyesült Nemzeti Liga, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés helyi csoportja szintén működött a városban.

206 A városban országos vásárokat is tartottak. A minisztérium évi 8 országos kirakodóvásár megtartására adott engedélyt. A város vezetői 1930-ban azzal a kérelemmel fordultak a kereskedelemügyi miniszterhez, hogy 12 kirakodóvásár megrendezését engedélyezze, mivel a vásárok száma 50 év óta változatlan, és szeretnék fellendíteni a város forgalmát.

207 Nagykereskedelmi tevékenységet is folytattak néhányan a városban: Himler Géza csemege, Kondor Ármin és fia vegyesáru, Berczeller Mór szesz és posztó, Elfér Izsák rövidáru kereskedők. A kiskereskedelemben tiszta profilú kereskedelmet alig lehetett találni, gyakori volt az egymáshoz nem kapcsolódó áruk kereskedelme.

208 A kereskedők között nem egy volt, aki a város politikai életének irányításában is szerepet játszott mint virilista. Balassagyarmat jelentős kereskedelmi központ volt, vonzáskörzete messze kiterjedt a Nógrádinmedencében. Csak így érthető meg, hogy ebben a kis városban annyi üzletre volt szükség. Az üzletek is a távolsági közlekedés vonalában helyezkedtek el, így a Scitovszky úton a vasúti közlekedés tengelyében, a Rákóczi fejedelem úton, ahol egymást érték az üzletek folytatólagosan a Mikszáth Kálmán utca végéig, a nagyhídig a Kossuth Lajos utcában. De sok üzlet helyezkedett el körkörösen a piacterek körül az Öváros téren és a Tó utcában, illetve a Baltik Frigyes utca körül. Az Öváros téren volt ugyanis az élelmiszer, tojás, baromfi és gyümölcspiac, míg a gabonakereskedés piaca a Tó — később Baltik Frigyes — utcában volt. A város vásártere hosszú időn keresztül a kórházzal szemben helyezkedett el, majd áttették a Szügyi útra, a mai helyére.

209 A város tisztviselő — értelmiségi és „kispolgári" — jellegénél fogva elsősorban ennek a rétegnek a helyzete érdekelte a város vezetőségét és ennek érdekében tett intézkedéseket. A városban élő munkásság leginkább a város kezelésében levő kisipari üzemekben vagy magánkisipari üzemekben — elszórtan, szervezetlenül — dolgozott. A legszervezettebbek az építőmunkások és a vasutasok voltak, akik munkásmozgalmi téren is számításba jöhettek. Már az 1920-ban összeült nemzetgyűlés is a tisztviselők panaszaival és azok orvoslásával foglalkozott. Ennek adott hangot a helyi sajtó is, amikor a legfőbb problémát abban látta, hogy a tisztviselők létszámát állandóan növelték anélkül, hogy az állam azok egy részének munkáját ki is használta volna. Kéri a hatóságokat, hogy a tisztviselők anyagi helyzetének javítása érdekében a környékbeli földbirtokosok lássák el terménnyel a tisztviselő városokat.

210 1923. március 9-én a minisztertanács határozatot fogadott el a köztisztviselők illetményének szabályozásáról és a tisztviselők létszámának csökkentéséről. A rendelet szerint 1923. április 10-ig saját minisztériumára vonatkozóan minden miniszternek ki kellett dolgoznia javaslatait a tisztviselők létszámának 20 %-os csökkentéséről. Az utasítás részletesen foglalkozott „a kommunista fegyelmi vétség miatt elítéltek" ügyével. Mégpedig abban az értelemben, hogy „a Tanácsköztársaság alatt tanúsított magatartásukért fegyelmileg elítélt összes alkalmazottak létszám apasztási állományba helyeztetnek". Ettől csak olyan alkalmazottak esetében tekintettek el, akiknek fegyelmi ügyét a miniszter „személyes engedelme alapján" revízió alá vették. A közalkalmazottak létszámcsökkentéséről az 1923. évi „a közszolgálatban álló tisztviselők ós egyéb alkalmazottak létszámának csökkentéséről és egyes kapcsolatos intézkedésekről" szóló XXXV. te. rendelkezett.

211