Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VI. A KIEGYEZÉSTŐL A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOMIG

került ki. Aktívan! részt vettek a város közéletében és a hivatalos ünnepségeken. 1900-ban az ipari keresők közül 438 volt az önálló iparos, s ebből 253 segéd nélkül, 95 egy segéddel, a többi 2—10 segéddel dolgozott, illetőleg dolgoztatott. Az iparos segédek, munkások száma (művezetőkkel együtt) 351, a tanoncoké 173 és a szolgálóké 71 volt. Ezen kívül volt néhány (5) iparban alkalmazott tisztviselő is.

104 Az önálló mesterek zöme egyszerű anyagi viszonyok között élt nagyrészt saját munkájából, és csak a két vagy annál több segédet tartó kb. 85 mester volt jobb anyagi körülmények között. Úgyannyira, hogy közülük többen kistőkések lettek. A válság időszakában különösen a segédek helyzete vált bizonytalanná; munka hiányában sokuknak felmondtak vagy jóval alacsonyabb munkabérért kényszerültek dolgozni. Az ipari válság hatására a bizonytalanságtól félő mesterek gyermeküket, taníttatták, hogy értelmiségi vagy hivatali pályán helyezkedhessen el. A megyei urak ezt elítélik (félvén az esetleg tehetségesebb, képzettebb, szorgalmasabb kispolgári származású tanult emberek konkurrenciájától), ugyanakkor a tönkremenő dzsentriknél s birtokosoknál ezt természetesnek találják. A viszonyok félreértésén alapszik — és feudális gondolkodást tükröz — a Nógrádi Lapoknak 1882-ben közölt megállapítása: „Az úrhatnámság az ipari osztályt máris teljesen megmételyezte." Ezt inkább állíthatták volna a dzsentrikről. Hasonló szellemben — bár jószándákúlag — foglalkozik a pályaválasztással 1893ban a Nógrádi Lapok Életpályák című vezércikke is: „A csak kevéssé is vagyonos polgári osztály többnyire papot és kisebb tisztviselőt óhajt látni fiaiban. Ezeknél ez a fő törekvés. Pedig mennyire előnyösebb volna iparunk fejlődésére nézve, ha a vagyonosabb ipari osztály gyermekeiből oly annyira kívánatos intelligens iparos nemzedék állhatna elő. De midőn a tisztviselői, főleg a kisebb hivatalnoki pálya felé özönlik az iparos sarjadék, annak már kevésbé látjuk be helyességét."

105 Megértőbb szellemben ír a tanulás kérdéséről Pályaválasztás című vecércikkében a Nógrád-Honti Ellenzék 1898-jban: „Vannak, akik ijedelemmel említik, hogy nálunk túlságosan sok a szegény tanuló. Igaz, hogy sok van, de ennek örüljünk, mert csak ha a szegények is tanulnak, juthatunk előbbre. Nem elijeszteni kell a szegényeket a tanulástól, ellenkezőleg minden módon segíteni az érdemeseket- Itt van sok mulasztásunk."

106 A kiskereskedelemből élők pontos számát nehéz megáilapítani, mert a régebbi adatokban szerepelnek a nagykereskedők, a bankok hivatalnokai és alkalmazottai is- A kereskedelemből és hitelből élők száma 1152, melyből kereskedő 425, eltartott 727. Ha leszámítjuk a nagykereskedőket, a Mtelintézeíben dolgozókat és azok eltartottait, akkor 1900 körül a kereskedelemből élők összes száma mintegy 1000, melyből kereskedő 360, eltartott pedig 640 fő lehetett, önálló kiskereskedő — a segítő családtagokkal együtt — közel 300 fő körül volt. Jelentős részük nem tartott alkalmazottat, hanem a családtagok segítségével látta el munkáját. A forgalmasabb üzletekben azonban 1—4 segédet s tanoncot foglalkoztattak. Ez utóbbiak együttes száma 120—130 között mozoghatott. Voltak a városban kirakodó és vásári kereskedők is kis számban, akik a piacon, hetivásárokon, országos vásárokon és a környező falvak vásárain áruikat kirakva — sátorban vagy asztalon elhelyezve — végezték kereskedői tevékenységüket. A kiskereskedők zöméinek biztosítva volt a megfelelő megélhetése, s rendszerint saját házzal is rendelkeztek. Kétségtelen, hogy a gazdasági válságok sokkal kevésbé érintették a kereskedőket, minit az iparosokat és a paraszt-