Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - V. A SZABADSÁGHARC BUKÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG

1861 végén az Önkényuralom újabb szakasza, a provizórium vette kezdetét. A kormány gróf Dessewffy Károlyt nevezte ki megyei főbiztosnak, aki új tisztikart igyekezett a lemondott helyébe állítani. Ez azonban 1862-ben csak részben sikerült neki. Az erőszakkal létrehozott tisztikar komoly nehézségekkel küzdött. A nép előtt sem volt tekintélye. A nép ugyanis az elnyomóját, az önkény kiszolgálóját látta benne. Sokszor az adót is csak katonai karhatalommal tudták behajtani. Ezt a feladatot a Balassagyarmaton elhelyezett idegen gyalogság egyik zászlóalja végezte, melynek erősítésére máshonnan is hoztak ide ulánus lovasságot.

32 1863 végén a főszolgabíró megjelent a városi választmányi ülésen és egyszerűen ismertette, illetőleg közölte a választmányi tagokkal az 1864. évre kinevezett városi tisztviselők névjegyzékét: bíró Pandler Lipót, helyettes bíró Ráth Károly, tanácsos Nagy Gábor. A választmány gyakran szembekerült a főszolgabíró döntésével és kitartóan sürgette jogos követeléseinek teljesítését. Az elöljáróság munkája állandóan növekedett és mind nehézkesebbé vált. Ezért 1864-4ben — rendes fizetéssel — pénztárnokot választottak, majd a jegyző mellé írnokot neveztek ki. Mivel a városi (belső) gazda szintén csak nehezen tudta ellátni feladatát (a számadások ellenőrzését, a beszerzéseket stb.), ezért a választmányi tagokból „albizottmányt", ún. gazdasági osztályt rendeltek mellé. A választmány és az elöljáróság sok munkáját bizonyítja, hogy 1863— 1864-ben hetenként tartottak választmányi ülést (néha kétszer is).

33 Bár az erőszak és önkény csüggedést és elkeseredést szült a város lakosságában, mégis olykor felcsillant a helyzet javulásának a reménye.

34 Ez történt 1862 végén is, amikor az uralkodó amnesztiát adott a politikai elítéltek számára, rövidesen pedig a nyilvános gyűléseket is megengedték. A megye és a város ellenzéki hangadói és a lakosság többsége azonban nemigen bíztak Bécs jószándekában. Erre utal az is, hogy az 1862. december 1-én Balassagyarmaton összehívott nyilvános tisztigyűlésen — a megyei tisztikar tagjain kívül — csak ketten vettek részt.

35 A megyei ellenállásban vezető szerepet játszó liberális középnemesség jelentős része azonban lassan feladta hazafias álláspontját és részben 48-as eszméit. A megalkuvás egyik oka volt, hogy egyesek féltek a parasztságnak a 48-as vívmányok továbbfejlesztésére való törekvésétől. A másik pedig az, hogy gazdasági és társadalmi érvényesülésük lehetőségeit mindinkább a Habsburg-birodalmon belül remélték. Azok a hazafias érzésű ellenzéki középbirtokosok, akik a függetlenség őszinte hívei voltak, később a reménytelen nemzetközi viszonyok és az ország belső gyengesége miatt — különös tekintettel a nemzetiségek várható magatartására — kilátástalannak látták az esetleges újabb szabadságharcot, azért nem küzdöttek a kiegyezés ellen. Ugyanakkor a kisebb úri birtokosok és a tisztviselők közül többen — rosszabbodó anyagi helyzetük miatt — már korábban is a kiegyezést óhajtották és érvényesülésük (hivatalvállalás/uk) érdekében az önkényuralom mielőbbi végét várták. Az 1867-es kiegyezés létrejötte és a második felelős kormány megalakulása után áprilisban — a belügyminiszter javaslatára — gróf Forgách Józsefet nevezték ki főispánnak. A megye alkotmányos működése tulajdonképpen 1867. április 24-én a Balassagyarmaton tartott közgyűléssel vette kezdetét. Ezt a közgyűlést megelőzte az április 17-re összehívott értekezlet, amelyen Dessewffy Ottó — az utolsó alkotmányos alispán — elnökölt. Az ott hozott határozat értelmében az április 25-i tisztújításkor az 1861-ben választott bizottsági tagok szavaztak, ezek névsorának összeállítását egy bizottságra bízták. A közgyűlésen