Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - V. A SZABADSÁGHARC BUKÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG

tottság, az üldöztetés és az elnyomás fojtogató légköre még anyagi terhekkel, illetőleg megpróbáltatásokkal is párosul/t. Igaz, a katonaság ellátásához a megye többi települései — gyakran szinte erejükön felül — is hozzájárultak,

11 de a város megyeszékhely jellegéből következően még mindig súlyos anyagi kötelezettségek hárultak Balassagyarmatra. Így többek között gondoskodni kellett a tisztek szállásáról, szállásdíjat kellett fizetni, sőt még a bútorokat is be kellett szerezni. A tisztek lovait magánházak istállóiban helyezték el, ami ugyancsak a várost terhelte. Hasonlóan a csendőrség ellátása — a lövészeti gyakorlatok költségeit is beleértve — szintén a város gondjai közé tartozott.

12 1851-ben a város merész ellenállással megtagadta a kaszárnya ráeső építési és berendezési költségeinek a kifizetését. Ugyanakkor a város kártérítési ügyben — Schlick tábornok 1849 februárjában ugyanis három nap alatt 1200 pár csizmát zsarolt ki fizetség nélkül — fordult Geringerhez, az ország akkori helytartójához.

13 1852-ben viszont a város a megye főnökétől kérte bizonyos terhek csökkentését, mert „a katonaság tartásával túlterhelt, szegény adózó nép" nem tud fizetni.

14 1852- ben Ferenc József, a gyűlölt uralkodó országos körútja egyik állomásaként Balassagyarmatra is ellátogatott. A megye vezetői és Habsburg-párti körei hatalmas erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a császár minél jobb benyomásokat szerezhessen a „walesi tartomány" eme vidékén. Lusztig Mihály gazdag balassagyarmati polgár saját díszes hintaját és fogatát ajánlotta fel arra a célra, hogy az uralkodó körutazást tegyen a környéken. Erre az alkalomra a környék jobbágyait is ünneplőbe öltöztették, különösen azokat, akiket a császár fogadására kirendelt bandériumokba beosztottak.

15 A város lakossága, sőt a városi választmány tagjainak nagyobbik része sem lelkesedett ezért a látogatásért. A város — a szigorú felszólítás ellenére — megtagadta a rendőrlaktanya felújítását. Ennél is jobban érzékeltette a lakosság igazi érzelmeit és a hatóságok félelmét az, hogy a lehető legszigorúbb óvintézkedéseket léptették életbe „nehogy valami gaz merénylet történjen".

16 1853- ban az önkényuralom polgári kormányzata váltotta fel a katonai diktatúrát. Ennek megfelelően a közigazgatást is átszervezték. Nógrád megye a pozsonyi császári és királyi helytartóság felügyelete alá került, a megyefőnök pedig gróf Pongrácz Arnold lett. A megyei vezetőség — a megyefőnökön kívül — két biztosból, egy orvosból, titkárból, segédtitkárból és két irodatisztből állt. A megyei vezetőség székhelye Balassagyarmat volt, s a megyében a megyefőnöktől eltekintve a vezetőség minden más tagja idegen volt. A megyefőnököt (mint a főispánt) az uralkodó nevezte ki. A megyefőnök ügyelt arra, hogy a megyei és járási hivatalokba csak Bécsnek megfelelő emberek kerüljenek. A megyei tisztújítások az ő hozzájárulásával váltak érvényessé, s ő nevezte ki a járások szolgabíráit is. Lényegében minden téren ellenőrizte a megyei és járási hivatalok működését.

17 A balassagyarmati járás igazgatását a szolgabírói hivatal intézte, amelyben kezdetben még több magyar is volt. A főszolgabíró és a szolgabírák főleg a kisemberekkel szemben éreztették nagy hatalmukat, de a város számlájára is önkényesen eszközöltek kifizetéseket. Ugyanakkor a velük azonos politikai nézetű, jobb módú volt nemesek súlyosabb szabálytalanságait elnézték, sőt fedezték. 1849 végétől ismét működött a megyei törvényszék, amelynek bírái többségükben cseh nemzetiségűek voltak, bár 1853—1856-ban és 1859-ben is előfordultak közöttük magyarok. A törvényszék továbbra is természetesen elsősorban a politikai rendszer és az uralkodó osztályok érdekeit védelmezte.