Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)
A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948
országi áttelepítésre jelöltek ki. Mindezt a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság tagjainak és munkatársainak erőteljes propagandája előzte meg. t<u Salgótarján polgármestere a Belügyminisztériumnak küldött jelentésében azt írja: hogy „propagandáikkal angol irányba akarják az áttelepülőket befolyásolni". A rétsági járási főjegyző szerint a toborzók „nagyon csúnya dolgokat csinálnak", és egy balassagyarmati jelentés szerint is „elég agresszívan lépnek fel, s e téren kétségkívül bajok vannak". 162 Ennek ellenére a Nógrád megyei toborzás eredménye távolról sem állt arányban a nagy erőfeszítésekkel, s különösen nem, az előzetes várakozásokkal. A salgótarjáni polgármester jelentését idézve „a szlovákoknak nagy csalódás volt, mert úgy gondolták, hogy Salgótarján és vidéke teljesen szlovák, viszont összesen csak 807 család jelentkezett kitelepülésre". 103 Ugyanakkor a jelentkezők előbb említett száma kétségtelenül arról tanúskodott, hogy a megyében élő szlovák nemzetiségű lakosság jelentős része el akarja hagyni az országot. A lakosságcsere tehát nem olyan mértékben valósult meg, mint ahogyan azt a csehszlovák szervek tervezték. Az eredetileg jelentkezett 95 421 személyből Magyarországról 73 273 fő települt át Szlovákiába, míg onnan a kijelölt 105 000 főből 68 407 érkezett Magyarországra. Ennek arányában csökkent a Nógrád megyére jutó települtek száma és az elhelyezésükkel járó gondok is, ami azonban nem változtat azon, hogy az áttelepítések hatása a politikai életben még hosszú ideig érződött. Különösen amiatt, hogy a csehszlovák hatóságok — a közmunkarendeletre való hivatkozással — a magyarok ezreit vitték Csehországba. A magyar nemzetiségű lakosság a csehországi kényszermunka elől menekülve tömegesen áramlott át Magyarországra, s ezen belül a megye területérc. „Mint köztudomású — hangzott egy korabeli jelentés — Szlovákiában a közmunkarendelet ürügye alatt deportálják a magyarokat. Ennek következtében a félelemtől hajszoltan már előzőleg is érkeztek szlovákiai magyarok. Megkezdődtek az Ipoly túlsó oldalán lévő magyar nemzetiségű községek lakosságának elszállításai, aminek következtében ezen községek lakossága sokszor teljességében átmenekült a határon. A menekülés eddig Ipolyfödémes, Kelenye, Ipolybalog, Ipolynagyfalu, Ipolynyék, Tesmag, Lukanénye, Bátorfalu, Leszenye, Kővár, Nagycsalomja, Bussa, Petőpuszta, Csalár, Rárosmulyad, Tövises, Szécsénykovácsi és Ipolyvarbó községekből történt." 10 ' 1 A szóban forgó jelentés megállapításai a tényleges helyzetet eltúlozták ugyan, bár a menekültek aránya az első időben valóban meglehetősen nagy volt. A 10. honvéd határvédelmi századparancsnok jelentése szerint „a csehszlovákiai magyarok az elhurcolástól való félelmükben menekülnek magyar területre ... Szobra naponta 50—60 menekült család érkezik, akik tovább utaznak." 105 A csehszlovák kormány célja nyilvánvaló volt: a csehszlovákok egységes nemzeti államának megteremtése a Csehszlovákia területén élő nemzeti kisebbségek kitelepítése útján. Ezt az igényüket a párizsi békekonferencián is előterjesztették, de a konferencia nem fogadta el Csehszlovákia követelését. Egyetértés volt azonban abban, hogy kétoldalú tárgyalásokon rendezzék a kitelepítés ügyét. A lakosságcsere nagy politikai és szervezési feladatokat rótt a magyar szervekre. A Csehszlovákiából érkezők, s a megyébe letelepedők növelték a
