Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)

A NÉPHATALOM MEGSZILÁRDULÁSA ÉS A SZOCIALISTA ÉPÍTÉS ÁLTALÁNOS FELLENDÜLÉSE AZ ELLENFORRADALOM LEVERÉSE UTÁN. A SZOCIALIZMUS ALAPJAINAK LERAKÁSA 1957—1962

termelési tervek irreálisak. 1956-ban mégis tovább emelték az üzem mennyiségi tervszámait. 1956 utolsó negyedére például 280 tonna sajtolt lapát, 192 tonna szántóvas gyártását írták elő, a kereskedelmi szervek viszont az előbbiből csak 103, az utóbbiból 101 tonnát rendeltek. De kalapácsból kétszer, csavarkulcsból négyszer, gereblyéből kétszer annyi volt a termelési előírás, mint amennyit értékesíteni tudtak volna. Ennek folytán 1956 második felében — látszólag anyaghiány miatt — a húzómű egy hétig állt, a gazdasági szerszámgyártásban is gyakoriak voltak a munkaszünetek. A munkások jelentős része munka nélkül, vagy segédmunkával töltötte az időt. 1956 őszén több mint 200 munkás került elbocsátásra, vagy maga lépett ki a gyárból, mert olyan sovány volt a kereset.

150 A híres törzsgárda tagjai közül sokan szétszóródtak, s ez az ellenforradalom idején erősen érződött. Az ellenforradalom után még sokáig az volt a párt és üzemvezetés legnagyobb problémája, hogy hogyan biztosítson munkalehetőséget a dolgozóknak. A termelés beindításával egyidejűleg módosították a központi szervek által megszabott termelési programot, mindenekelőtt a mezőgazdasági szeráruk keretszámait csökkentették. Egészében a gyár termelési tervelőírását 1957 első felére 40 ezer tonna áruban határozták meg, ami 8 ezer tonnával kevesebb volt, mint az előző év hasonló időszakában.

151 1957 tavaszán ismét fellendült a munka verseny-mozgalom. Kezdeményezői a KISZ bányászfiataljai voltak. Felhívásukra a bányaüzemek között páros verseny bontakozott ki. 1957 április elejétől kezdve a szénbányákban már 56 KISZ-brigád és 35 felnőtt brigád vetélkedett a nagyobb eredményekért.

152 Az ipari üzemekben szintén megindult a munkaverseny szervezése, egymás után kötötték meg a versenyszerződéseket. A KISZ versenyfelhívása eleinte kételkedést váltott ki azoknak a gazdasági és mozgalmi vezetőknek a körében, akik a „régi" módszerek visszatérésétől féltek és a munkaverseny megindítását is ennek jeleként fogták fel. A műszakiak nem tartották ugyan kizártnak a verseny lehetőségét, de a versenyvállalások teljesítésében sem nagyon bíztak, ezért csökkentették a felajánlásokat. A munkások azonban a legtöbb helyen az eredeti vállalásokat is túlteljesítették. Igaz, a verseny most sem volt sablonos, hanem mindenütt az üzem adottságaiból indult ki és azoknak a problémáknak, illetve feladatoknak a megoldására irányult, amelyek gátolták a termelés emelését és a termelés önköltségének a csökkentését. Ez a munkaverseny tehát minőségileg újat hozott a korábbi évek versenymozgalmaihoz képest tartalmában és módszereiben egyaránt. A pártszervezetek ez időben az üzemek legfontosabb feladatának a gazdaságos termelés megteremtését tekintették, ami önköltségcsökkentéssel, a munkafegyelem további szilárdításával és a termelékenység emelésével volt elérhető. A bérpolitikai intézkedések hatására 1957 első negyedében jelentősen növekedő átlagbérekkel ugyanis nem emelkedett arányosan a termelékenység. Amíg az egy munkásra jutó termelési érték 1957 első három hónapjában — az 1956 első negyedéhez képest — az acélgyárban 83,8, a tűzhelygyárban 90, a vasötvözetgyárban 74,5, a salgótarjáni üveggyárban 79,5 %-ot tett ki, addig az egy munkásra jutó átlagkereset ugyanebben a viszonylatban üzemenként így alakult: 110,4 %, 126,3 %, 129 %, 108 %. A bérek felfutása