Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

tér Miklós és János a per tárgyát képező földdarabon megjelennek és ott annak földjéből fejükre földet téve leteszik az esküt, akkor az a föld őket illeti, és kötelesek azt az alperesek nekik átadni, határait, megjelölni. A Bitér testvérek egyezséget ajánlva jelentek meg a helyszínen. Ezért az alperesek elengedték nekik az eskütételt és a földet felosztották. A vallásos lelkület mellett az írásos bizonyítékok hiánya is hozzájárult a perdöntő eskü gyakorivá válásához. Ennek letételétől — akárcsak korábban az „istenítéletektől" — a túlvilági büntetéstől való félelme miatt, húzódoztak az ügyük igazában nem biztosak. A tanulás nemes ember számára felesleges voltának szinte általános felfogása mellett voltak mindig egyedi kivételek, és — a XIV. század derekától egyre többen — sajátították el az íráson és olvasáson felül a jogi ismereteket. Ezek, mint deákok, a nagyurak ügyeinek hiteleshelyek és bíróságok előtti képviselőiként tevékenykedtek. Soraikból kerültek ki az ispánok és a vármegyék nótáriusai is. Nógrádban ilyen „ügyvédeskedő" világi ember volt Verebi György deák, aki 1344-ben azért zálogosította el Bárkányban levő birtokrészét, hogy fiát, Pétert — a későbbi erdélyi alvajdát — taníttathassa. A Verebiek családja tehát nemcsak az egyházi, de a világi műveltség iránt is érdeklődött, ami középbirtokos voltukból következett, mert a jogi ismeretek birtokában jövedelmüket és tekintélyüket, mint deákok — azaz mint „ügyvédek" és nagyurak „ügyészei" — jelentős mértékben tudták gyarapítani. Hozzájuk hasonlóan több, gyermekeik iskoláztatási költségeit viselni tudó középbirtokos család is volt megyénkben (pl. Aranyi, Hugyagi, Kővári, Libercsei, Sőji, Zellői). A XIV. század második felében már biztosra vehető, hogy minden nógrádi faluban, ahol plébánia volt, voltak írni és olvasni tudó férfiak, akik mint plébánosok vagy káplánok néhol •—• már csak a papság utánpótlásának biztosítása miatt is — foglalkoztak az írás és olvasás tanításával. Ugyanakkor terjedt el megyénkben is — elsősorban a birtokos urak körében — a pecsétgyűrűk használata, amivel az iratokat aláírás helyett hitelesítették.

33