Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

telken három, négy vagy több olyan ember, avagy tartózkodjék csak egy is, csak annyira szűkölködő és szegény ne legyen, hogy azt meg ne fizethesse". Ez az intézkedés — mivel egyházi tizedet a nemesek 1439-ig még tartoztak fizetni — éles határt vont a nemes és nem nemes lakosság közé és nagy előrelépés volt a jogilag egységes nemesség és jobbágyság kialakulásának folyamatában, amelyet az 1351-es törvény véglegesen rögzített. A nemesség és a jobbágyság viszonya azonban számos ellentmondást is tartalmazott, mert a birtokos nemes jövedelme a jobbágyok munkateljesítményétől függött, ami miatt a földesúr és jobbágyai közti viszony a familiárisi kapcsolatok érdekközösségén is alapult. Megyénkben is sok az olyan oklevél, amelyek szerint a jobbágyok földesuraik parancsára, azokkal együtt vettek részt a hatalmaskodásokban, vagy hogy egy teleknél nagyobb területet birtokoltak. Ilyen esetekben a bűnrészesség és a megtorlással szembeni védekezés közössége mellett a vagyongyarapítás közös érdeke is szerephez jutott. Ezek a kapcsolatok, több földesúr esetében — mivel a jobbágy kezében 1514-ig fegyver volt vagy lehetett — a jobbágykizsákmányolás lehetőségét ingatag alapokra helyezték, ami azután egyes jobbágyok vagyonosodását. és nagy, nem nemesi familiárisi réteg kialakulását eredményezte. Van olyan felfogás, hogy ez a réteg is elindult az országos renddé alakulás útján, de azt elérni nem tudta. Kedvezményes eljárásra kényszerültek a földesurak elnéptelenedett birtokaik benépesítésekor is, ami különösen a XIV. század derekán, a nagy pestisjárvány után okozhatott sok nehézséget. Pl. Szécsi Miklós elnéptelenedett Krakó nevű birtokának benépesítését, ,,ha isten megengedi", familiárisa, a Tótvereben birtokos Verebi Lőrinc kísérelte meg, akinek javára — amíg az vissza nem vonja — annak minden jövedelméről lemondott. Ez időtől kezdve jelentek meg megyénkben az északi részek lehotái és az azokat benépesítő soltészek, Ábel, Kotman stb. is. Arra, hogy a földesúr a szakképzett munkaerő hiánya miatt mennyire csínján kénytelen bánni az ilyen saját jobbágyaival, jellemző a megyénkben is birtokos Pásztói Jánosnak az az 1370-es években az unokatestvérével, Lászlóval közös két jobbágyához írt latin nyelvű levele — a hihetően Pásztón lakó — Léc (leech) István és Péter kerékgyártókhoz, amiben kéri őket, hogy ne csak Lászlónak, hanem neki is dolgozzanak, hiszen ő is olyan jó uruk, mint amaz. Egyúttal azonban — mivel neki se tavaly, se idén semmit nsm készítettek — figyelmezteti is őket, hogy ha nem fogadnak szót, akkor Mihály várnagy fogja őket munkára szorítani.

1,1 A XIV. század első harmadában kialakult új arisztokrácia is a jobbágyszolgáltatások rendszerére építette fel a maga nagyúri életét, de ezen belül már a XIII. század második felétől kezdve egyre jobban érvényesült a pénzgazdálkodás. Ez súlyos terhet jelentett a falusiak számára és elősegítette a jobbágyság rétegződését, a vagyoni különbségek parasztságon belüli létrejöttét. Ennek folyománya a vagyonilag megerősödő parasztok vásáros falvakba és mezővárosokba való tömörülése, ami kedvezett a nagybirtoknak, de — a jobbágyok szabad költözése miatt — kedvezőtlenül hatott a közép- és kisbirtokos nemesség gazdálkodására. Ez a probléma 1514-ig egyik sarkalatos és megoldat-