Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

és János nógrádi várjobbágyok földjét Kacsics-nembeli Farkasnak adta cserébe annak Mucsin nevű földjéért, amit azután Rátót-nembeli Olivérnek és Lesták fiának adott. A várj obbágy oknak pedig — nehogy földönfutók legyenek — a királyi tálhordók Fejér megyei Agárd nevű földjét adta, de Farkas is adott nekik 10 márka ezüstöt a földjükön levő épületek fejében, a várjobbágyok viszont kötelezték magukat, hogy ez ügyben soha pert nem indítanak, de ha indítanának, 50 márka bánatpénzt fognak letenni. A század folyamán egyre gyakoribb a királyi népek kisebb-nagyobb földjeinek eladományozása. 1274-ben pl. a nógrádi királyi solymárok homokterenyei három ekealja földjét Sebestyén tornai ispánnak, a nógrádi királyi agarászok Kok nevű földjét (a mai Kotyházát) pedig Maconka fiainak, Balázs ispánnak és Jánosnak, valamint Sük fiának, Hasznosnak adta. A várbirtok bomlásának legfontosabb állomása Nógrád várának és városának 1274 és 1284 közti odaadományozása a váci püspökségnek. Ezzel a királyi vármegye elvesztette ősi központját, ami hatással volt a várföldek további gyors eladományozására és a kisebb királyi váruradalmak — Szende, Buják, Fülek — kialakítására.

6 A XIII. században egyre gyakoribb a birtokvásárlás útján való vagyongyarapítás. Az ilyen adásvételekhez királyi jóváhagyás is kellett, vagy legalábbis ajánlatos volt, még ha az nemzetségen belül is történt. Pl. 1247-ben a Zólyomban időző IV. Béla előtt a Szemere nemzetség tagjai osztoztak meg a Tugár nevű földön, amit a királytól a Losonc, más néven Tamási nevű földért (Losonc tamási) kaptak cserébe. Ez az osztozkodással egybekötött adásvételi megállapodás jól mutatja, hogy a nemzetségi tagok szaporodása következtében miként alakult ki öt-hat kisebb családi birtok, és ezért azt még ugyanabban az évben — nagyobb biztonság okáért — az esztergomi káptalannal is átíratták. A földvásárlások a várjobbágyok és várnépek tehetősebbjei számára a kiemelkedést, a királyi szerviensek sorába kerülést segítették elő. Az elburjánzó földvásárlások ellen igyekezett védekezni IV. Béla, amikor 1266-ban úgy adományozta oda Mántosnak az előzőleg honti és nógrádi királyi fegyvernökök birtokában levő Ipoly menti Olvár (Óvár) föld nógrádi várhoz tartozó felét, hogy kikötötte: azt nem adhatja el és más címen sem adhatja át másnak. Ilyen intézkedések azonban nem gátolták meg a birtokeladásokat. 1275-ben IV. László előtt Iván fiai, András és Endre, Ipacs fiai, Jekmin és Egyed és Zebugna fia úgy állapodtak meg Péter ispánnal a köztük régóta vitás nógrádi Csongva föld ügyében, hogy annak feléért Péter a váci káptalan előtt három részletben 35 márkát fizet, de ha az első két részletet elmulasztaná, bírságot ad, ha pedig a harmadikat, akkor annak kétszeresét fizeti. 1300-ban pedig Szemerdi fia, Erdő ispán és Arnót fia, Dénes mester úgy egyeztek meg a váci káptalan előtt a köztük vitás Alsó- és Felsőpetényt illetően, hogy 225 márka ellenében Dénes a két falut a birtoklást igazoló oklevelekkel együtt átadja Erdőnek. Megindult tehát az a gazdasági és társadalmi folyamat, ami a pénzfelhalmozódás következtében a XIV. század első harmadában — az új arisztokrácia kialakulása mellett — már döntő tényezővé vált megyénk mindennapi életében.

7 A tatárjárás utáni gazdasági lehetőségek kedveztek az iparos és kereskedő rétegeknek. Ezek, mint hoszpeszek, akik között számos a várj obbágy és a vár-