Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

detű Divény név magyar megfelelője az Ördög név, ami azután az ördög családnévben bukkan fel Kalondán. A kereszténység behozatalakor a pogány kultikus helyek létjogosultsága „hivatalosan" megszűnt. Emlékük azonban tovább élt a nép körében és ezért szükség volt azok „megkeresztelésére". A felsőesztergályi régi templomról is úgy tudták, hogy közel volt ahhoz a kősziklához „melyben bálvány istenek tiszteltettek, de minekutánna kereszténnyé lettek a magyarok, az az egy igaz istennek szenteltetett fel". Az I. László törvényeiben szereplő „pogány módra kutak mellett áldozók, vagy fának, forrásnak és kőnek ajándékot ajánlók" helyébe sok helyütt a keresztény búcsújárók léptek. A Szécsény meletti Pöstény-pusztai „látókút" emlékét, szerelmi történetet fűzve hozzá, a nép keresztelte meg. Erről a Leánykútról azt regélték, hogy István király idejében élt egy Bolkó nevű gazdag, de igen durva úr, aki még a leányát, Borcsát is szolgálóként tartotta. A lány a szegény, de derék Imrébe volt szerelmes, de azt csak akkor láthatta, amikor vizért ment a kútra. Imrének Bolkó haragja miatt távoznia kellett a vidékről. A két szerelmes sírva búcsúzkodott a kútnál, amikor felhangzott onnét a király szava: „Akarom a ti egyesülésteket!" Bolkó, megtudva a király akaratát, azt alázatosan teljesítette. A Leánykúthoz, az István király napját megelőző este, sokáig kimentek a nők, akiknek hasonló titkos kívánságaik voltak. Sokkal többre vitte a mátraverebélyi „Szentkút", mert azt az egyház keresztelte meg és fűzött hozzá, a búcsújárás igazolásául, egy — éppen a kutak melletti pogány áldozókat büntető — László királlyal kapcsolatos legendát. A Szentkútat, „Veréb kútja" néven már 1290-ben is említi egyik oklevelünk. A közelében levő kápolna építése annak a XII. és XIII. század fordulóján élt Hencse ispánnak tulajdonítható, aki mint verebéiyi birtokos és Vas megyei ispán 1198-ban a Szentgotthárdhoz tartozó vasvári Szentkútnak egy szőlőt adományozott. Valószínű, hogy pogány kultikus helyen épült a búcsú járóhellyé tett karancsi kápolna is. Szintén még pogány kori és részben a finnugorsághoz köthető eredete van a Told községhez fűződő Toldi-mondának is, amely a Sámsonházához fűződő Sámson-mondával együtt — mind a kettő más jellegű mint az Ilosvai-féle Toldi-monda — a nógrádi koraközépkori népköltészet emlékét is őrzi/'

2 A honfoglaló magyarok előtt nem volt ismeretlen a kereszténység, mert annak keleti válfaját már a kazár birodalomhoz tartozásuk idején megismerték. Vidékünkön pedig keresztény államalakulat részét hódították meg, ahol valószínű, hogy a keresztény bolgár állam már egyházi szervezetet is létesített, amelynek, ha létezett, középpontja a dukátus központjához közel, talán éppen a későbbi püspöki székhellyé lett Vácott kereshető. A fennmaradt forrásokból nem állapítható meg, hogy a váci püspökséget I. István vagy I. Géza alapította-e? A közvetítő álláspont szerint a püspökséget I. István alapította, de a székesegyházat I. Géza építtette. Ha azonban, a bolgár dukátus területén már feltételezhető egyházi szervezet, a dukátus urainak szövetségesként való csatlakozása következtében a X. században is tovább élt, valószínűbb az I. István korabeli alapítás. Bonyolítja a tisztánlátást az, hogy Nógrád megye északi része (Nagy-Nógrád) az esztergomi érseki, déli része (Kis-