Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

hogyan kapta ez a magyar néptörzs a kunok nevét, mikor tudomásunk szerint a kunokhoz semmi köze sem volt, a kunokat viszont magyarul sohasem hívták palócnak!" A kun-palóc azonosítás egyik támasza az a következtetés, hogy mivel ,,a kunok bélháromkúti apátsága" — amit 1232-ben alapítottak a Mátra és a Bükk erdőségei között — a palócok-lakta földön fekszik: a palócok azonosak a Bélháromkút körül lakó kunokkal, azoktól erednek. Győrffy György azonban a ciszterciták Dijonba került levéltárának adatai alapján kimutatta, hogy az alapítási évszám téves, és az adat hihetőleg a Bács megyei bélakúti apátságra vonatkozik, amely 1267 előtt kun nemesek birtokában volt. A megállapítás új. A kutatók körében a XIX. század dereka óta a bélháromkúti apátság téves „Trium Fontium de Beel Cumanorum" latin elnevezése vált közismertté. Mivel pedig Anonymus a magyarokhoz csatlakozott kabarokat ,,cumán"-oknak, azaz kunoknak nevezte, Jerney János és Gyárfás István véleménye nyomán — hogy a palócok a kunoknak nevezett, vagy kun eredetű kabarok leszármazottai — létrejött a kun-kabar elmélet. Ezt az elméletet néprajzi és nyelvészeti kutatóink többsége magáévá tette és a XX. század első harmadára megszületett a palóc vidék és a palóc nyelvjárás egységes szemlélete és a Palócföld mint tájegység.

39 A palóc kérdésnek a kun-kabar elmélet alapján való ilyen megfogalmazása és kiterebélyesítése — annak ellenére, hogy a szellemében folytatott kutatások számos értékes adatot derítettek fel — téves, mert megoldását nem bármely eleve feltételezett elméletből, hanem csak a fokozottabb igényű helytörténeti kutatások segítségével közelíthetjük meg. Vidékünkön az a kiindulási alap, hogy a XVIII. és XIX. század fordulóján Nógrád, Kishont, Gömör, Heves és Borsod egymással érintkező peremén, a Karancs, a Bolhád, a Medves, a Mátra és a Bükk völgyeiben élőnek említik a palócok egyik csoportját. Ez a Nógrád—Heves—-Borsod megyei belső és a Nógrád —Gömör—Torna megyei külső gyfepűvonal közti — a Karancs, Medves, Mátra, Bükk erdőségeitől északra, a Szepes-Gömöri-érchegység erdőségeitől délre fekvő — terület, a Bolhád és környéke, ahol a Zala-, vagy Zalafő-őrökhöz hasonlóan az ún. Gömör-őrök éltek. Ezek jelentős részét a XI. század derekán a területüket északról határoló erdőség déli pereméről annak északi peremére — ugyancsak határőrszolgálatra — a Szepességbe telepítették. Ott ők lettek az ún. „tizlándzsások", a későbbi „lándzsás nemesség" székének a megalapítói és lakói. Történetüket kellő részletességgel és alapossággal Fekete Nagy Antal tárta fel 1934-ben. A Gömör-őrök eredeti, Sajó, Rima és Gortva völgyi működési területe később mint a palócság egyik csoportjának szállásterülete tűnik fel. A palócokkal való azonosságuk egy másik palóc határőrcsoportnak, a göcsejiek egy részének települési helyzete és eredetmondája alapján állítható. Ezek hagyományait az 1870-es évek óta többször ismertették, legutóbb pedig 1958-ban Szentmihályi Imre foglalta össze és egészítette ki. A Zala megyei Göcsejben — ugyanúgy, mint Gömörben — a belső és külső gyepűvonal közti térségben, néhány Valicka völgyi faluban (Szentpéterfölde, Pördefölde, Kányavár, Lasztonya, Várfölde, Bánokszentgyörgy) és pusztán (Valéria, Kúria, Kámaháza) az odavalók palócok4 Nógrád megye története 49