Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)
zott, elhurcoltatta az oltártól és kinyittatta a kincstárt. Az egyház értékeit otthagyta, de az iratokat és a Boleszló által alapított leleszi premontrei konventnek szánt értékeket magával vitte. Az ügy következtében diplomáciai hadjárat indult meg a pápa és a király között. Imre, miután leleplezte az egyháziak romlottságát, és hogy ellenségei főembere a saját nádora, Mog volt, teljes erejével Endre ellen fordult és a dunántúli Rádnál csatában győzte le. 1200 tavaszán azonban megbocsátott neki és híveinek. Megyénk történetében is jelentős ez a viszály, mert ekkorra tehető a Kacsics nemzetség fellendülése, a Záhokkal és a Hont-Pázmánokkal egyenrangúvá válása, valamint az egyháziaknak az eddiginél is nagyobb arányú politikai és gazdasági szerepe. 23 II. Endre uralkodása elején felesége, Gertrúd királyné rokonainak és külföldi híveinek előtérbe helyezése miatt elégedetlenség támadt az udvar köreiben. A feszült helyzetet a király személycserékkel igyekezett megoldani. 1212ben nádorrá a Bór-nembeli Bánk királynéi udvarispánt, udvarispánná a Kánnembeli Gyulát, királynéi udvarispánná a Szák-nembeli Barc fia Miklóst, a későbbi nógrádi birtokost, horvát és sziavon bánokká a Kacsics-nembeli Mihály volt erdélyi vajdát és testvérét Simont, majd pedig helyükbe, a Hont-Pázmánnembeli Mártont nevezte ki. Erdélyi vajdává azonban Gertrúd királyné öccsét, Bertold kalocsai érseket tette, sőt amikor 1213-ban hadba szállt, a nádor és az esztergomi érsek mellőzésével, az ország kormányzásával is őt bízta meg. A mellőzött magyar urak összeesküdtek az udvarban élő német urak ellen. Élükre Bánk nádor állt. Döntő szerepe volt a mellőzött János esztergomi érseknek is, aki — furfangos módon — ha nem is helyeselte, de nem is ellenezte a királyné meggyilkolását. Hangadók voltak a Kacsics-nembeli Mihály és Simon is. Végzetes szerepet játszottak még Simon, Bánk nádor veje — aki nem azonos a Kacsics-nembeli Simonnal — és Péter ispán, akik a Lipót osztrák herceg tiszteletére rendezett pilisi vadászaton, 1213. szeptember 28-án a királynét, sátrába törve, megölték. II. Endre sietve hazatért és törvényt látott az elfogott bűnösökön. Péter ispánt karóba húzatta és többeket kivégeztetett. Hívei azonban meggyőzték a királyné és öccse káros üzelmeiről, ezért az elmenekült résztvevők megbüntetéséről lemondott. Erre az édesanyja halálát megbosszuló IV. Bélának is csak ifjabb király korában nyílt alkalma. A Kacsics-nembeli Simon nógrádi birtokaiból 1228-ban Losonc egy részét a Tomaj-nembeli Dénes tárnokmesternek, 1229-ben pedig Szécsény, Géc, Rimóc és Almás falvakat, az ottlakó szabadosokkal együtt a Szák-nembeli Pósának adományozta. Simon leánya, Egizia, a veszprémi apácáknál, majd pedig Rómában talált menedéket. IV. Béla (1235—1270) még ifjabb király korában, az évről évre ismétlődő zólyomi vadászataira vezető útjai során megismerte a nógrádi urakat és közülük többeket udvarába is fogadott. Pl. trónraléptekor, 1235-ben nádora, a Tomaj-nembeli Dénes, országbírája, a Rátót-nembeli Gyula, pohárnokmestere ennek fia, Balduin, tárnokmestere a Szák-nembeli Pósa, majd pedig a Rátót-nembeli Domonkos, mind Nógrádban is birtokosok voltak. Az 1217. évi keresztes hadjárat — amelyre a megyei urak közül a Tomajnembeli Dénes és a Rátót-nembeli Gyula kísérték el II. Endrét — hatalmas 3 Nógrád megye története 33
