Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

mellett ütötték lovaggá. Ez a Hont és Pázmán lovagok által véghezvitt szertartás a hadaknak a közeli, ipolypásztói gyülekezőhelyről való elindulása után történhetett. Hont és Pázmán lovagok ösztönzésére és példájára — a hagyomány szerint Hont lovag volt Hont vármegye első ispánja — vidékünk szabad nemzetségeinek tagjai közül nem egy szolgálhatott a király környezetében, ami és a hadjáratokban való részvételük, emelkedésüket segíthette elő. Alkalmuk lehetett erre a lengyel Chobry Boleszláv elleni, 1010 és 1018 közti években folyó harcokban is, amikor annak csapatai a Garam és a Mátra vidékéig is elkalandoztak.

15 A X—XII. SZÁZADI GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI VISZONYOK Sok lehetőség kínálkozott az urak és közszabadok emelkedésére, de bukására is az I. István halálát (1038) követő időkben, a trónviszályok és külföldi támadások korában. Péterrel (1038—1041) szemben, 1041. őszén I. István sógorát, a magát Csaba királyfi révén Attilától származtató Aba-nembeli Sámuelt (1041—1044) választották királlyá. A III. Henrik császárhoz menekült Péter segítséget kért és kapott országa visszafoglalására. Az Aba Sámuel által vezetett sereg a Dunától délre legyőzte a németeket, a Dunától északra működő azonban •— ebben harcoltak a nógrádiak — vereséget szenvedett. III. Henrik, a kudarcot vallott Péter mellőzésével, Endre herceg trónigényének támogatására, 1042 nyarán, seregeivel a Garamig hatolt. A Garam és aíz Ipoly vidéke — tehát Nógrád jelentős része is — elpártolt Abától és a császár, a lakosság — vagyis a hangadónemzetségek — beleegyezésével az elfoglalt országrészt átadta Endrének. Sámuel, a császár távozása után, sikeres támadást intézett Endre ellen, aki vert hadaival Csehországba menekült. Aba Sámuel hatalma biztosítása érdekében a közszabadokra támaszkodott. „Állandóan a nem nemes falusiakkal evett, lovagolt és beszélgetett", ellenfelein pedig — vidékünk elpártolt urainak egy részén is — véres bosszút állt, és ötven előkelőt kivégeztetett. Bukását is az idézte elő, hogy az urak és az egyház a köznépet támogató Abától megijedve, Péterhez pártoltak, akit Endre kudarca után III. Henrik újból védelmébe vett és érdekében új támadásra készült. Aba 1044 júliusában, a ménfői csatavesztés után, Mátra vidéki birtokai felé menekült, de az egyik Tisza menti faluban megölték. Abasáron levő sírja zarándokhellyé vált és a Mátra vidék népe — bár az egyház megtagadta a Gellért püspök által kiátkozott királyt — évszázadokig szentként tisztelte a nagyurakkal szembehelyezkedő uralkodót. Az, hogy „Aba Sámuel király létére még úgy gondolkozhatott, hogy minden közös az urak és szolgák közt", az átmeneti állapotban levő társadalom hullámzására mutat, de már olyan erős az uralkodó osztály feudális rétege, hogy véresen bosszulhatta meg az érdekeivel ellenkezően cselekvő királyt.

16 III. Henrik a másodszor trónra került Péternek (1044—1046) hűbérként ad-