Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

zött?" — Kármán ily szavakkal adja a kifelé rangos, becsületes, aranykulcsos [tehát királyi kamarás] és sok rendjellel kitüntetett, de adósságokkal terhelt barátja ajkaira az ilyen élet feletti bírálatot: ,,ki az oka? — Az ifjú asszony.. . Ma-holnap bankrottá leszek miatta ... és a kétségbeesés arra visz, hogy egy golyóbist kergetek keresztül a koponyámon, s vége a komédiának! Jobb tehát ha elválunk." A társadalmi bomlás, amely a módosabb körökben — főleg, ha azok protestánsok voltak — a válások számának gyakoriságában vagy az egyre szaporodó öngyilkosságban jutott kifejezésre. Van Jókainak is egy igen figyelemre méltó észrevétele ezzel és a nemesség reformkori nemzedékével kapcsolatban. Eszerint számosan, éppen a divatot majmoló asszonyok miatt, nem nősültek meg. Inkább együtt éltek titokban valamely háztartási alkalmazottjukkal és csak végrendeletükből derült ki, hogy azoktól gyermekeik is vannak. Kármán — akinek az apja, a református püspök és így ő is, Rádayék közreműködésével 1795-ben kapott nemességet, amire különben ő semmit sem adott — nagyon jól látta az uralkodó osztály megyei szinten jelentkező válságát. Ekkor még az egész ország •— amelynek legnagyobb városa Debrecen — még egészében „vidék". A főváros Bécs, amelynek életstílusát utánozni illik és kell. Ezt azonban csak a jobbmódúak tehetik meg, a többség elparlagiasodik. Volt azonban a jómódúak körének még egy régi, középkorias módon öltözetének pompájával magyarságát fitogtató, főleg a mágnások soraiból kikerült része is. A mi egyik nógrádi Forgách, Koháry, Teleki vagy Zichy grófunk, vagy Balassa bárónk is megtestesítője volt ennek a szemléletnek. Róla írta a Hasznos Mulatságokban 1821-ben megjelent epigrammáját Losonczi Farkas Károly: .,Oh ne csudáljatok, hogy ezen gróf izzad arannyal, S gyöngyökkel varrott drága ruhája alatt: Izzad, bár a reá csípős hideg éjszaki szél fú; Minthogy gyenge nyakán két faluját emeli." Ez a királyhű réteg évszázadok óta hatott a köznemesség politikai és szellemi vezéralakjaira. A magyar jakobinusok összeesküvése óta ők és követőik egyaránt elítélnek minden, a fennálló társadalmi renden csak némileg is változtatni akaró törekvést. Az ifjúkorában szabadkőműves Mocsáry Antal, aki a megyei monográfiaírás területén a magyar nyelv úttörőjének számít, Bocskay, Bethlen, Thököly és Rákóczi felkeléseiben és szabadságharcaiban csak felségsértő rebelliót lát és ennek szellemében adta ki 1826-ban a kor tudományos színvonalon álló, történeti forrásértékű, megyénket tárgyaló művét. A kor ellentmondásainak szemlélete — és talán nem kis mértékben a fiatal életeket elsorvasztó, népbetegségként uralkodó tüdőbaj fenyegető jelenléte — a kiábrándultság, a szentimentalizmus és a lemondás hangulatát terjesztette el, amivel szemben a reformkorban a romantika csillogó ábrándképei és a népiesség tör magának utat. Kármán a XVIII. század végi irányzat legkiválóbb képviselője, aki — amint Toldy Ferenc, aki 1843-ban adta ki összegyűjtött munkáit és hiteles forrásokra hivatkozva állította — a saját szerelmének történetét írta meg „Fanni hagyományai" c. művében. A szentimentális, Ragyolcon lakó Fanni és a ,,T-ai" név alatt rejtőző saját maga érzelmes kapcsolatainak elbeszélése során is mód-