Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

felkelés előmozdítása céljából Károly Ambrus főherceg, esztergomi érsek 1809. március 19-én Balassagyarmatra érkezett, és másnap Brunswik főispán beszédének hatására 300 lovast, 50 000 kila búzát és 10 000 kila zabot ajánlott fel a közgyűlés és nyomban 8665 ft-ot gyűjtöttek össze a felszerelésekre. Május 14-én — előző nap vonult be Napóleon Bécsbe — Balassagyarmaton a lovasság, másnap, Szécsényben a gyalogság felett tartottak szemlét. Június 14-én — a Bács vármegye és a Jászkun-kerület felkelőivel egy ezredbe osztott nógrádi lovasság és gyalogság — részt vett a győrszabadhegyi csatában, ahol keményen harcoltak a jobban felszerelt francia csapatokkal szemben. Sok halottat vesztettek, de ügyesen tértek ki az ellenség nyomása elől, és báró Meskó tábornok hadtestéhez csatlakozva megkerülték a franciák hadállásait, majd Sopron és Vas megyéken át a Balatonig vonultak vissza. Harcaikat, rossz fegyverekkel kivívott meglepő taktikai győzelmeiket Kisfaludy Sándor a titkos levéltárba letett emlékiratában örökítette meg. Közben a június 12-i közgyűlés kiegészítő toborzást rendelt el a sorkatonaság részére és június 19-én újabb 300 lovas felkelőt ajánlottak fel. Napóleon 1809. május 15-i, a magyarokat önálló nemzeti királyság megalakítására felszólító kiáltványának semmi hatása sem lett, aminek egyik oka, hogy nyoma sincs annak, mintha Napóleon a föld népét akarta volna megnyerni céljainak, a másik pedig az, hogy ekkor már benne nem a népek szabadítóját, hanem szolgaságba döntőjét látták. A hosszas alkudozások után az 1809. október 14-i schönbrunni béke vetett véget a hadjáratnak és tette lehetővé a nemesi felkelők hazatérését.

4 1810. április 2-án vette feleségül Napóleon Mária Lujzát, I. Ferenc leányát. A király ettől kezdve — hosszú időre biztosítva érezve magát a hódítóval szemben — minden erejével a haladás megakadályozásán és az uralkodói abszolutizmus megerősítésén fáradozott. Kezdetét vette az a korszak, amelyet kancellárja, Metternich nevével szokás jelölni. 1810 folyamán Nógrád megye a pénzügyi válsággal küzdő birodalom különböző pénzügyi intézkedéseinek árnyékában élte anyagi gondoktól terhes életét. A helyzetet súlyosbította az 1811. február 20-i pátenssel kihirdetett — a forgalomban levő pénz értékét i

/--ére leszállító — devalváció. Ilyen hangulatban ült össze az 1811. május 17-i tisztújító közgyűlés. Ezen Szentiványi Jánost és Ambrózy Lajost újból első, illetve másodalispánná, Gyürky Pált és Bory Miklóst egyenlő rangú főjegyzőkké, Plachy Jánost pedig főügyésszé választották meg, akik az 1818. november 1-i tisztújításig maradtak meg hivatalukban. A devalvációban és a pátensekkel való kormányzásban megyénkben az 1808. évi országgyűlésen tett királyi ígéret nyílt megszegését látták, ami országgyűlést sürgető feliratok készítését eredményezte. A válaszok a pátensek kihirdetését megparancsoló szigorú utasítások voltak. Az 1811. augusztus 25-ére összehívott országgyűlésre Szentiványi János alispánt és Baloghy Lajos táblabírót küldte követekül a vármegye. Baloghy az 1807. évi országgyűlésen kibontakozó, de 1811-ben már párt jellegű ellenzék vezérfiai sorába tartozott, és Vay szabolcsi, Szentkirályi és Péchy Pest megyei követekkel együtt alkotta azt az egykorúak által „quattuorviratus"-nak — négyférfi szövetségének — nevezett magot, amely a különböző országgyűlési bizott-