Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

Hazánkban az iskolaügyet az 1777. évi Ratio Educationis („Az oktatás módozata") szabályozta. A latin nyelvet helyezte a tanítás középpontjába és — a német nyelv jelentőségének hangsúlyozása mellett — teljesen mellőzte a magyart. Legfőbb hibája, hogy a retorikai, szónoki művelődési eszmény szolgálatába állította az enciklopédikus jellegű tananyag oktatását. II. József igyekezett a hasznosság és a humanizmus elveit szem előtt tartó oktatási rendszert kidolgoztatni, amelynek egyes intézkedéseit rendeleti úton léptette életbe. Gazdaságpolitikai elképzelései alapján a népoktatást igyekezett fejleszteni a gimnáziumok, a főiskolák rovására és a zsidók előtt is megnyitotta az összes iskola kapuját A vallásos színezetű nevelést radikális eszközökkel igyekezett háttérbe szorítani. Elrendelte — bár ez a legtöbb helyen keresztülvihetetlen volt — a német tanítási nyelv bevezetését. Sok jót is tartalmazó intézkedéseit németesítő törekvései buktatták meg és 1790-ben a latin nyelv újbóli uralmát jelentő 1777. évi Ratiót állították vissza.

3

'

1 A katolikusok nem rendelkeztek középiskolával megyénkben. A szécsényi ferences rendi gimnázium nem kelt új életre. A katolikus fiatalok leginkább Vácott és Egerben végezték gimnáziumi tanulmányaikat. Kétségtelen, hogy ezek az iskolák is a kor követelményeinek a színvonalán álltak. Hatásuk csak közvetett és részük volt abban, hogy a nógrádi katolikus, koruk műveltségének előbbre vitelén fáradozó fiatalok megyénken kívül fejtették ki működésüket. Ez az életútja a Füleken született Amiódt Istvánnak (1676—1756), aki 1692ben, a jezsuita rendbe lépett, külföldön végezte tanulmányait, éveket töltött Brüsszelben és a bécsi udvari könyvtár könyvtárosa volt. Mintegy 20 kötet latinul írt theológiai műve kéziratban, négy pedig nyomtatásban maradt fenn. A jezsuitákhoz vezetett a Nógrádon született Spangár András (1678—1744) életútja is. Három latin és két magyar művet írt. Legnevezetesebb alkotása Pethő Gergely „Rövid magyar krónikájá"-nak 1626-tól 1732-ig megírt folytatása. Legjelentősebb azonban az Ipolybolykon született Katona István jezsuita (1732—1811), aki latin nyelven, 42 kötetben megírt „História eritica regnum Hungáriáé" c. müvével a magyar történetírás tudományos kritikai alapjait rakta le. Ezenkívül még számos tanulmányt írt latin nyelven. A falusi iskola elvégzése után az egri gimnáziumba került. 1773-ban lett a budai egyetem történelem tanárává, 1784-ben pedig, mivel nem volt hajlandó előadásait németül megtartani, nyugdíjba vonult és Kalocsán élte le munkás életét. Pappá lett a Kallón született Korbélyi Mihály (1759—1820) is, aki szintén megyénken kívül fejtette ki latin nyelvű irodalmi tevékenységét. Ezek a katolikus pappá lett ifjak mind kisnemesi vagy paraszti családból származtak. Számukra tehetségük kifejtését, a társadalmi emelkedéssel együtt csak az egyházi pálya biztosíthatta. Protestáns részen sem volt ez másképpen, bár ott az egyetemes papság elve — mindenki megkeresztelésétől fogva elméletileg pap — az éles különbségeket elmosta. így pl. a Losoncon született Csúzi Cseh János (1679—1733) mint pap apja nyomdokaiba lépett, de születési helyén kívül más nem kötötte megyénkhez, mert Győrben orvoskodott. Mindent, még a szőnyi összenőtt ikrek külföldi, városokról városokra való mutogatását is pénzszerzésre kihasználva, teológiai, orvosi, csillagjóslási és alkímiai műveket