Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)
A NEMESI VÁRMEGYE VIRÁGKORA Nógrád vármegye azzal, hogy nemességének egy része 1709 júniusában követeket küldött a pozsonyi országgyűlésre, elméletileg a király hűségére tért, ami gyakorlatilag területének császári csapatok általi megszállásával 1709 novemberében valósult meg. A megye „kuruc" tisztikara a császári csapatok megjelenésekor Bene András és Bende János első- és másodalispánok vezetésével elhagyta a vármegye területét, és távolból kiadott intézkedéseinek már nem volt foganatja. A császári csapatok ellátásának biztosítására Bossányi Ferencet nevezték ki alispánnak, aki 1710. november 5-én Hollókőn megyegyűlést tartott. Ezen Cusani császári tábornok csapatainak ellátására 18 554 díca után dicánként 1 forintot vetettek ki. Amikor Bossányi meghalt pestisben, az ügyek intézését Feja János másodalispán vette át, aki 1710. december 9-én Divényben tartott közgyűlést, amely Eger várának a császáriak általi elfoglalása miatt örömét fejezte ki. 1711. január 13-án Alsósztregován tartottak felsőbb utasításra közgyűlést, ahol felülvizsgálták a megye nemeseinek a szabadságharc ideje alatti politikai magatartását. Erre már csak azért is szükség volt, mert a király egymás után adományozta el Rákóczi híveinek birtokait, pl. Vay Ádám salgói uradalmát már 1709 áprilisában megkapta gróf Volkra Ottó püspök. Aki szemfüles volt, igyekezett királyhűségét bebizonyítva birtokokat szerezni, mások pedig a birtokossá válhatok előtt ragaszkodásukat bizonyítani. így tett Kecskeméty Pál szécsényi harmincados is, aki 1710 júliusában levélben figyelmeztette az osztrák földön tartózkodó pásztói apátot, hogy Ecseg, Csecse, Almás, Gede, Bágyon, Szirák, Bárkány, Verebély, Tiribes, Lengyend stb. azon birtokrészeire, amelyek földesurai Rákóczihoz pártoltak, kérjen adománylevelet, mert így akár 40 cisztercitát is eltarthat Pásztón. Az 1711. április 30-án megkötött szatmári béke — ami kompromisszum volt a nemesség és az uralkodó között — lehetővé tette Rákóczi híveinek a király hűségére való visszatérést. Az 1711. július 6-án Losoncon tartott közgyűlésen hirdették ki a békeokmányt és ezt a lehetőséget, amivel sokan — így Ráday Pál, Ebeczky István, Sréter János és Török András is — éltek. Az 1712. április 3-ára egybehívott koronázó országgyűlésen Ráday Pál már mint a megye egyik követe vett részt, és már ekkor jelentős szerepet vitt a protestánsok jogainak védelmében. Az újabb nemzeti felkeléstől való aggodalom megyénkben is megnyilvánult a meghasonlott lelkű „lőcsei fehér asszony", Korponay Jánosné Géczy Julianna esetével kapcsolatban. Korponayné 1712 tavaszán Füleken laktában kapcsolatba lépett Pelargus Jánossal, és még Sréter Jánost, továbbá Ráday Pált is igyekezett egy Rákóczi-párti összeesküvésbe bevonni. Hosszú bizonyító eljárás és hűtlenségi per után 1715. szeptember 25-én fejezték le Győrben. Vele szemben nyílt erőszakot alkalmaztak, de a bécsi udvar orgyilkosok mérgével is küzdött a számára megbízhatatlanok ellen. III. Károly (1711—1740) Spanyolországból jó néhány olyan embert hozott magával, akiknek az volt a feladatuk, hogy a gyanús elemeket orvul eltegyék láb alól. Nógrád megye szabadságharcban nagyobb szerepet játszó urai közül is 1713-tól kezdve feltűnően sokan haltak meg gyanús körülmények között. így 1713-ban Győry Nagy János, Kántor István,
