Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

Nógrádba és Hevesbe való átköltöztetését, de úgy, hogy „falunként szállíttassák el a szegénység [jobbágyság] s el ne széledjenek". A bécsi udvar hadisikerei ellenére is érdekelt a megbékélésben. Rákóczi Tolnay Gábor ítélőmestert küldte Bécsbe, aki I. Józseffel személyesen tárgyalt. A király írásbeli javaslatot kívánt Rákóczitól és ezért Tolnay visszatérve november 11-én Losoncon beszélte meg Bercsényivel a lehetőségeket, aki azután Sárospatakra, Rákóczihoz küldte. A békepontokkal a november 22-én Tállyára összehívott, de Sárospatakra áthelyezett országgyűlés is foglalkozott. Tolnay december 8-án tért vissza Bécsbe. Az országgyűlés, amely Bécs feltételeinek a megvitatása mellett, főleg adózási és gazdasági ügyekben intézkedett, békeillúziók közepette, december 22-én oszlott szét. Az 1708—1709. év tele ismét a katonai beszállásolások jegyében múlt el. A Nógrádban elhelyezett csapatok Csajághy János brigadéros parancsnoksága alá tartoztak. A vármegye szabadulni igyekezett a terhétől.' Bercsényi parancsára Darvas Ferenc alispán — amint az április 4-i, Dévay Pálhoz, a hajdúcsapatok főparancsnokához Gyöngyösre írt leveléből kitűnik — „a brigadiros Csajághy János urammal több nemes vármegyék is a Mátra alján összejővén", a hajdúk számba vételére április 10-ét és 11-ét tűzték ki, „Tar és Pásztó tájára úgy, hogy az egész hajdúság a Mátra környékén dislocáltassék [helyeztessék el]". Később arra kérték Csajághyt, hogy a Divénynél összevont portális hajdúkat — ezekből 1709-ben 876-ot kellett volna Nógrádnak kiállítania — eressze haza, hogy a megye az aratás és cséplés idejére ne maradjon munkáskezek nélkül. A nemesség aggodalmának hátterében Rákóczinak a sárospataki országgyűlés jobbágytörvényén alapuló — évekkel elkésett — 1709. január 14-én kiadott rendelete állt, amely megengedte a jobbágyoknak, hogy földesuraik akarata ellenére is katonának állhatnak, katonáskodásuk idején családjukkal együtt nem tartoznak a földesúri hatalom alá, mentesek a szolgáltatásoktól és robottól, és mind ők, mind a birtoktalan nemesek katonáskodásuk ideje alatt, özvegyeik pedig életük végéig nem fizetnek adót. A híven és állandóan szolgáló jobbágyok pedig a béke beálltával a hajdúszabadságok részeseivé lesznek, és szabadon választott, hajdúvárosi kiváltságokkal rendelkező községekbe fognak letelepedni. Azt, hogy a szabadságharc ügye a nemesség aggályai miatt is rohamosan hanyatlott, bizonyítja, hogy az 1709 júniusában megnyílt, a Rákóczi pártján állókat hűtleneknek nyilvánító pozsonyi országgyűlésen Feja János másodalispán és Bossányi Ferenc megyei hadbiztos már megjelentek, ami egyenlő volt Nógrád megye behódolásával, bár a tisztikar kuruc érzelmű tagjai még a megye képviselőinek tekintették magukat. A császárhűek magatartását számon is tartották. Bossányi lett a császáriak által 1710 őszén kinevezett nógrádi alispán. I. József és a pápa közötti ellentétek elsimultával újabb kedvezőtlen tényező is kibontakozott a kurucok számára. A Heister, Pálffy és Kriechbaum tábornokok által megindított hadműveletekkel egyidőben, augusztus 17-én a pápa megtiltotta a katolikus papoknak Rákóczi pártjához való tartozását és az ilyeneket, a főpapokat is, állásuktól és javadalmaiktól megfosztotta. A katolikus papság tehát kényszerítve volt Rákóczi ügyének cserbenhagyására. A Törökor-