Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

felgyújtatta. Az ekkor támadt tűzvészben pusztultak el kevés kivétellel Nógrád, Pest, Pilis, Solt, Heves és Külső-Szolnok vármegyék és a városba menekült nemesek iratai. A vár őrsége Koháry tudta nélkül — szeptember 10-én és 11-én — alkudozásokba bocsátkozott az ostromlókkal és szabad elvonulás fejében feladta a várat. Koháry Thököly fogságába került, aki a török kívánságának megfelelően, a város falait leromboltatta, a várat pedig felrobbantatta.

18 Fülek alatt szeptember 16-án nyújtotta át Ibrahim basa a szultán Thököly Imrét Magyarország királyává kinevező iratát. Thököly a királyi címet nem fogadta el. Fejedelemnek és a magyarországi részek urának neveztette magát. Mindez Apafi és Teleki sértődését vonta maga után, akik csapataikkal vissza is vonultak, s elhagyták Thököly táborát. A november 19-i fegyverszünet értelmében Thököly a Garamig terjedő területek birtokába került. Ezért megyénk birtokos urai — így még a királyhű gróf Balassa Bálint is —, ha birtokaikat meg akarták tartani, kénytelenek voltak Thököly pártjára állni. Thököly és szövetségesei csapatainak nógrádi dúlásai, de különösen a Füleken lakó és oda menekült nemesek birtokjogi okleveleinek pusztulása a megye köznemessége egy részének vagyoni romlását eredményezte, ami megyénk nemességének •— még a protestánsok túlnyomó többségének is •— általános ellenszenvét váltotta ki a kurucokkal szemben. Ez az ellenszenv — amiről a lutheránus Mocsáry Antal 1826-ban megjelent műve is tanúskodik — igen maradandó jellegű volt, és nagymértékben érvényesült II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának idején is. 1683 nyarán, amikor Thököly a török támogatására Bécs ostromára vonult, a megye lakosságának is — török és magyar részen egyaránt — súlyos terheket kellett vállalnia a fuvarozás, élelmezés és a katonai szolgálat területén. Bécs felmentése és az október 9-én kivívott párkányi győzelem után Sobieski János lengyel király az Ipoly-völgyén felfelé haladva vonult csapataival haza. Átvonulása során, 1683 októberében elfoglalta Szécsényt és Hollókőt és ezzel olyan rést ütött a török végvárrendszeren, amely lehetővé tette a többiek visszafoglalását is.

19 1667-ben Nógrád megye új szabályokat adott ki a paraszttisztek számára, ctmit Balassa Imre 1663-tól 1665-ig folytatott „tevékenysége" is indokolt. Balassa ugyanis a nemesi vármegye által kinevezett paraszthadnagyokat önhatalmúlag letette és „a vármegye bosszúságára, másokat tött a maga jószágában és azokkal nem vice ispán uram, hanem" — az 1659. évi törvény ellenére — „maga szolgáltat most is magának". Amikor Forgách Ádám főispánnal került összeütközésbe, összegyűjtötte a parasztságot, és ágyúkkal is ellátva seregét Losoncra vonult. Felvonulása nagy zavart keltett és sok pusztítással járt együtt. Az alispán ekkor a parasztvármegyének a nemesi vármegyére hallgató részét mozgósította. Ezek közül a kálnóiak elfogták Balassa két útonálló, gyilkos katonáját és Gácsra szállították, ahol felakasztották őket. Balassa ekkor bosszúból elhajtatta a kálnóiak marháit, juhait és 130 ft-ra sarcolta meg őket, majd megesküdött, hogy ha az odavalósi paraszthadnagyot elfogják, a divényi vár kapujára akasztatja fel. Balassával szemben — számottevő fegyveres erő híján — szinte tehetetlen