Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

és a magyarok között. Szabad elvonulásban állapodtak meg. A katonák kardjaikat megtartották és mindenki, amit bírt, magával vihetett. A megtámadásuk elleni fegyveres fedezetről Vácig a magyar katonaság gondoskodott. A tárgyalások idején, március 5-én Mátyás főherceg Révay Andrást a vár kapitányává, Pogrányi Benedeket pedig alkapitányává nevezte ki. Ök gondoskodtak március 9-én a vár átvételéről, amit 300 magyar és német katona szállt meg. Hatalmas zsákmány került a kezükbe. A nőkkel és gyermekekkel együtt 610 főt kitevő nógrádi törökök minden baj nélkül értek Vácra, majd pedig onnan Budára. A budai basa láncra verette a nógrádi béget, és mentségét, hogy a fölmentő sereg elmaradása miatt a várat nem tarthatta, figyelembe nem véve egy, a város melletti kútnál levő fára, mint gyávát, felakasztatta. Nógrád elfoglalása után Esztergom és Buda környéke vált a harcok színterévé. Esztergom ostrománál 1595. május 19-én szerzett halálos sebében halt hősi halált Balassa Bálint. A megye utolsó török kézben levő városát, Vácot 1595. július 15-én vették be Schwarzenberg Adolf vallonjai. Tartani azonban nem tudták. Végül is 1596. június 25-én került az azt újra ostromló Pálffy révén a magyarok birtokába. A várat a Budára menekülő törökök felgyújtották.

1 A megye egész délnyugati része felszabadult, délkeleti részét azonban — Buják visszafoglalása ellenére — továbbra is nagymértékben veszélyeztette a török. Hatvan vára és városa ugyanis Eger és Sirok várának török kézbe jutása után továbbra is központja maradt a törökök nógrádi betöréseinek. 1596 különben új fordulatot hozott a török hadviselésben, mert egyre nagyobb mértékben vették igénybe hűbéres tatár szövetségeseik katonai támogatását. A tatárok ellenséget, barátot egyaránt pusztító hadműveletei nyomán ekkor vette kezdetét az alföldi mezővárosokból a királyi Magyarországra, tehát megyénkbe is irányuló menekülés. Ez év tavaszán már 4000 tatár táborozott Pest környékén. Május 10-e táján mintegy 500 főnyi tatár csapat — amelynek soraiban tatár ruhába öltözött törökök és rácok is voltak — Balassagyarmatnál át akart kelni az Ipolyon, akciójuk azonban kudarcba fulladt. 1597 áprilisában Érsekvadkertet gyújtották fel a tatárok és hurcoltak el onnét néhány embert. A drégelypalánki csapatok űzték őket vissza. Megtorlásként még ebben a hónapban a lévai, a szécsényi és a drégelypalánki lovasság éjnek idején megtámadta Dunaföldvárnál a tatárok táborát és több száz rabot szabadítottak ki. Ez év őszén a törökök igyekeztek Vácot elfoglalni, de kudarcot vallottak, mert Pálffy, Nádasdy és Basta csapatai az ostromlottak segítségére siettek. Decemberben a szécsényi lovas katonák Gyöngyös vidékén keveredtek ütközetbe az élelmet szedő ellenséggel, akik közül Omer hatvani béggel együtt 50 törököt elfogtak. Ugyanekkor a drégelypalánki lovasság Pesttől délre cirkált és hírül hozta, hogy 4000 tatár készül támadásra a nógrádi területek ellen. A támadás ez évben elmaradt, de nem szűntek meg a kisebb beütések. Az 1598. év viszonylagos csendben telt el. 1599 januárjában Basta Györgyöt nevezték ki Felső-Magyarország főkapitányává, aki meghódított tartományként kezelte a visszafoglalt területeket és igyekezett azokat teljesen kizsákmányolni. Súlyosbította a helyzetet, hogy 1599 nyarán, valamint novemberében Vác környékén pusztítottak a tatárok és egyik nagyobb csapatuk az Ipoly völgyének falvait dúlta fel. Szécsénynél azonban vereséget szenvedtek és