Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

tal kinevezett megyés „ellen" ispánoknak is — pl. Guthi Országh Lászlónak (1536) —, akik azonban ténylegesen nem tevékenykedhettek a János-párti megyében. Az 1540 júliusában tartott egri tanácskozáson a nógrádi rendek is I. Ferdinándot kérték fel az ország egyesítésére. Ennek következtében viselte tovább megyés ispáni tisztét 1542-ig Ráskai István. A megye területének I. Ferdinánd országrészéhez való tartozása magával hozta, hogy az udvar körében kialakult felfogás érvényesült a megyés ispán és az alispán viszonyában is, ami ellenkezett a köznemesség ezzel kapcsolatos törekvéseivel. 1527-ben ugyanis úgy intézkedtek, hogy a megyés ispán dönt a peres ügyekben, beszedi a királyi jövedelmeket, a megye lakossága köteles neki engedelmeskedni és alispánja előtt, akit a megyébe küld és rendel, megjelenni. Ez a rendelkezés tehát semmisnek tekintette az 1504. évi törvényt. Valószínű, hogy Losonczi István, aki 1543-tól 1552-ig volt nógrádi megyés ispán szintén így járt el, viszont az is hihető, hogy alispánjainak személye — Dályói Borsai Miklós (1545), Pilinyi Bálint (1548) és Libercsei Péter (1550) — itteni birtokos voltuk miatt nem idézhetett fel különösebb ellenszenvet. A köznemesség törekvéseit előmozdította az 1545. évi XX. tc, amely elrendelte, hogy az alispán a megye katonai parancsnoka és csak alkalmatlansága esetén kell helyette mást megbízni. Ettől kezdve 1635-ig Nógrád megyének az addig két alispán helyett csak egy alispánja volt. Az 1548. évi országgyűlés érte csak el újból (LXX. tc), hogy „az alispánokat ne az ispán egyedül nevezze ki", hanem azokat ,,az egész vármegye megegyezésével kell megválasztani", sőt ezentúl annak színe előtt kötelesek „azonnal" esküt tenni, „különben ítéletüknek senki se egedelmeskedjék és igazságot se szolgáltathassanak". Ettől kezdve, mint pl. 1561-ben is, az udvari körök már csak a megyés ispánok király iránti feltétlen hűségének minél szélesebb alapokon való megfogalmazásával avatkoztak be a megyék önkormányzati jogaiba. Az 1548. évi „alispáni törvény" lezárta a köznemesi vármegye kereteinek kiépítését. Ettől kezdve az 1870. évi XLII. tc. életbe léptetéséig, a törvénykezésnek a közigazgatástól való elkülönítéséig és az ún. „megyerendezésig" az alispán nemcsak a megye első tisztviselője, hanem szinte korlátlan úr a megye területén. Az alispán nagy hatalmának kialakulását előmozdította, hogy a megyés ispánoknak, mint országos főrendeknek, számos más megbízatásuk is volt, és keveset tartózkodtak a megyékben. Ezért az 1578. évi IV. tc. úgy intézkedett, hogy „főispán hiányában" a vármegye az összes törvénykezési és adóügyekben eljárhat. Ez a helyzet Nógrádban is. Megyés ispánjaink, Guthi Országh Kristóf (1552-—1567), aki a temesvári hős, országos főkapitány Losonczi István utódja, majd pedig Gyarmati Balassa András (1568—1577) és Gimesi Forgách Zsigmond (1592—1621) más országos méltóságokat is viseltek. Lehetséges, hogy 1577-től 1592-ig a megye teljes török uralom alatti korszakában is Balassa András viselte ezt a méltóságot. Alispánjaink közül Madách Györgyöt (1557), id. Poltári Soós Jánost (1577—1584), Berényi Boldizsárt (1586) és ifj. Poltári Soós Jánost (1591—1593) ismerjük.

13 A megyék belső igazgatásának a helyileg kialakult szokásjogon alapuló gyakorlaton kívül Werbőczi Hármaskönyve volt az útmutatója, mivel az öszszegyűjtött törvények, a Corpus Juris első, nem teljes kiadása csak 1584-ben je-