Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

ugyanis már 1461-ben mint ujfalusi birtokfoglalók tűnnek fel megyénkben, a krónikaíró Thuróczi János pedig Ebeckről nősült és felesége leánynegyede révén 1487-ben földje is volt ebben a faluban. A szépirodalom terén is voltak nógrádi vonatkozások. A Bágyonban, Mikófalván (Lapujtő) és Kürtön birtokos alagi Bekények közé tartozott az a Bécsben tanult Bekény Benedek, aki Werbőczi szolgálatában állott és a Hármaskönyv elé egy, a szerzőt dicsőítő latin költeményt. írt. Lehetséges, hogy más latin verseket is szerzett. Kétségtelen, hogy a Báthori Miklós által létrehozott váci akadémia és könyvtár irodalmi központ is volt, és hogy az ott és a püspöki udvarban tevékenykedő humanista magyar és külföldi tudósok eddig fel nem derített hatással voltak megyénk szellemi, illetőleg művészeti életére. Az 1514 előtti állapotok a jobbágyság későbbi szemléletében — akárcsak az 1526 előttiek a nemességében — az „aranykor" reminiszcenciájává szelídültek, ami a „meghalt Mátyás király, oda az igazság" népi szólásban is kifejezésre jutott. Kétségtelen, hogy gazdaságilag, társadalmilag, művelődés- és művészetbelileg sokat fejlődött az ország és megyénk. A nagy fának azonban nagy volt az árnyéka is. „Palotáitokban dáridóztok — prédikálta a XV. század végén Temesvári Pelbárt — míg a ruhátlan szegény nép éhen vész az utakon!" — Külföldiek is úgy látták, hogy „az urak lovai jobb húsban vannak, mint a jobbágyaik". Ráskai Lea pedig úgy tudta, hogy „a cellának kívüle nincsen egyéb, hanem csak hadakozás." Pazarlás az egyik, nyomor a másik oldalon. Aszály, drágaság, pestis egymást érik és megjelenik a szörnyű betegség, a vérbaj is. A bajokat tetézte, hogy 1514-ben a népesség számbelileg leghatalmasabb osztályát, a jobbágyságot kitaszították „a nemzet" kebeléből.

31