Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

ságszolgáltatást megtagadnák. Ez az intézkedés a földesúri bíráskodás, az ún. „úriszék" hatalmát ismerte el. Az úriszéken a földesúr vagy udvarbírája (rendszerint valamelyik „gazdatisztje") ítélkezett. Azzal, hogy az úriszéken a földesúr egy személyben lehetett bíró és felperes, a törvénykezésnek ez a módja a parasztelnyomás egyik legfontosabb eszközévé vált. A XV. századi jogelvek szerint minden birtokos nemes ember jobbágyai és birtoktalan familiárisai fölött — kivéve a közbűncselekményeket (lopás, rablás, gyilkosság, gyújtogatás), amik ha csak nem volt a földesúrnak pallosjoga (ius gladii), a megyei törvényszék elé tartoztak — bármely ügyben ítélkezhetett, a bepanaszolt jobbágyot elzárathatta és javait lefoglalhatta. A pallosjoggal rendelkező földesúr, az ún. „szabad ispán" birtokán akasztófát állíthatott fel, a területén tettenért gonosztevőket elfogathatta és kivégeztethette. A földesúr bírótársai a XV. században általában még jobbágyok és csak akkor nemes emberek, ha nemes indította meg a pert. A törvénykezést a megyei tisztikar képviselőjének jelenlétében tartották, akinek a legközelebbi megyei törvényszéki ülésen (sedrián) jelentést kellett tennie az ítélkezésről. A parasztok, mivel a tisztikar tagjai is a birtokos nemesek sorából kerültek ki, nemigen remélhették ügyük pártolását a megyei kiküldöttől sem. A falusi bírákra egyre inkább csak a különböző adók és szolgáltatások behajtásának feladata hárult. 1411-ben pl. úgy intézkedik az I. tc, hogy a kamara haszna beszedői a kirótt pénzek átvételekor „az azokat befizető falusi bírótól a nyugták váltságdíja fejében" csak két dénárt szedhet be, de nem fogadhat el „sem egy pint bort, vagy annak az árát, sem más egyebet"- Az adóbeszedés sok helyi problémát rejtett magában. Pl. egy nagy kapus portára 30 dénárt, egy kis kapus, köznyelven „verőcés" portára 15 dénárt kellett kivetni, de ha egy jobbágynak a telek első részén nagy kapuja, hátsó részén pedig kis kapuja is volt, szintén csak 30 dénárt fizetett (II. tc). Nem fizettek adót a „gazdatisztek" — ezek lehettek jobbágyök is —, a napszámosok, valamint az olyan cselédek sem, akiket az uruk élelmezett és ruházott (III. tc). Tovább csökkentette a mezővárosi és falusi bírák hatáskörét az az 1435. évi rendelkezés, amely megtiltotta (II. dekrétum XIV. és XV. tc), hogy a lakosok követelései fejében azok adósait letartóztassák, vagy javaikat elvegyék. A falusi bírák egyre inkább a falu földesurának megbízottai, bizalmi emberei, akik igazságszolgáltatási ügyekben önállóan nemigen intézkedtek. Így pl. 1482ben a kürtösi bíró a földesúr utasítására záratta el kihágásai miatt Bebek Péter jobbágyot. A falu önkormányzata is egyre inkább csak a földesúr birtokában levő falu határainak megóvásában, javainak gondozásában és megtartásában merült ki, aminek legfőbb őre a falusi bíró, akinek még a katonaállítások eszközlésekor is komoly szerepe lehetett. Oklevélfeltárásunk és kiadásunk elégtelen voltából is következik, hogy megyénk ispánjairól még Mátyás és a Jagellók uralkodásának idejéből is csak igen keveset tudunk. Országh János vagy Losonczi Albert után hihető, hogy 1483 táján Ráskai Balázs volt Nógrád megye ispánja, mert Mátyás az ő „relatiói" (javaslatai) alapján adományoz Nógrád és Gömör megyei birtokokat. Azt viszont tudjuk, hogy 1512-től 1526-ig, a mohácsi csatában történt haláláig Balassa Ferenc megyénk ispánja.