Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

azok nemességét. Ezt a gyűlést a Pásztó melletti keresztes had szétverése után, de talán még az Eger vidékén harcoló Barnabás-féle paraszthad Hippolit egri püspök katonái által történt szétverése előtt tartották. A nemesi hadak gyülekezését Hatvanba június 24-ére tűzték ki, és így a kiegészült nemesi sereg csak egy szétszórt kisebb parasztcsapatot semmisített meg. Az egri püspök katonái által szétvert had maradványai ugyanis a Mátra erdőségeibe vették be magukat és onnan folytatták támadásaikat a környékbeli földesurak ellen. Az 1514. évi paraszti célkitűzések sorába a jobbágyok szabad költözésének a biztosítása volt a legfontosabb. A csatlakozott mezővárosi polgárok a kilenced lerázásáért, a kisnemesek pedig a bárók, az egyház és a városok gazdasági hatalmának megtöréséért küzdöttek. Az 1514. évi megtorló törvények nem titkolták, hogy csak azért nem gyilkolták halomra az összes parasztot, mert „nélkülük a nemesség nem sokat ér", de „örök emlékezetül" megszüntették a jobbágyság szabad költözködési jogát, „röghöz kötötték" és megállapították egységes kötelezettségeit is. A számos részintézkedésnek az a lényege, hogy megjelenik az örökös jobbágyság, amelynek fenntartását és államjogi felfogását évszázadokig megdönthetetlenné tette a Hármaskönyv, amit Werbőczi István éppen az 1514. évi országgyűlésen mutatott be. A nemesség bosszújának következménye, hogy az államhatalom megrendülésével egyidőben elveszett a török ellen harcba vethető tömegerő is, mert az uralkodó osztály nem mert fegyvert adni a parasztok kezébe.

18 Nógrád megye XV. századi gazdasági fejlődése évszázadokra meghatározta a lakosság tevékenységének túlnyomóan paraszti, mezőgazdasági jellegét, mivel a XVI. század elején nekilendülő fejlődést az 1514. évi törvényhozás alapjaiban gátolta meg, és így a mintegy tucatnyi mezővárosunk egyikében sem tudott kialakulni, vagy leapadt a házi-, helyi és uradalmi szükségletek kielégítésénél többet termelő iparos réteg. A váci püspökség földesurasága alá tartozó Nógrád, Vác és Verőce, az esztergomi érsekség birtokában levő Dejtár, Patak, Hugyag és Vadkert, a királyi birtok Oroszi és a királyi birtoktestből magánföldesurak kezébe került Fülek, Buják és Szanda, valamint a mezővárosi kiváltságokat nyert Jenő, Losonc, Szécsény és a XV—XVI. század fordulójától már nógrádi Gyarmat, továbbá a fejlődésük útján megrekedt Inaszó és Verebély vásáraik, kereskedelmi forgalmuk és iparosaik tevékenysége folytán azok a gócok, amelyek közül némelyek — a bányaművelő Lónya- és Szinobánya, valamint a fazekasságot űző Losoncpatak és Felső-Ipoly völgyi falvak mellett — szerencsésebb körülmények között városias központokká alakulhattak volna. Sorsuk alakulására nagymértékben hatott az egyre fokozódó pénzgazdálkodás és az ezzel együtt egyre jobban tornyosuló feudális zűrzavar. A XVI. század elejére kibontakozott mezőgazdasági fejlődést is alapjában rendítette meg az 1514. évi törvényhozás, ami az örökös jobbágyság kimondásán kívül biztosította a nemesség jobbágyaival szembeni követeléseit is. Ezentúl minden feleséges paraszt, akár telkes, akár zsellér, évente egy arany forint földbért fizet. A gabona- és bortermésből kilencedet ad és az eddig helyenként eltérő ajándékok helyett havonta egy csibét, évente két libát és minden tíz telek egy disznót köteles adni. Hetenként egy nap robotot szabtak ki minden