Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

deinek, nemzetőreinek, vagy gerilláinak. A község bírái a salgótarjáni összeírásokban azonban sohasem szerepeltették, bizonyára azért, mert a Ponyi-pusztáról külön nem kellett jelentést adni s így lehetőség nyílt az elhallgatásra. A falu sokszor került nehéz helyzetbe, mert nemcsak rendelettel, hanem tényleges katonai erővel is kutattak a szökevény honvédek után. Még olyanok után is, mint például Vadas János volt honvéd, aki sohasem élt Salgótarjánban. Annak ellenére, hogy nem találták meg és nem volt salgótarjáni lakos, mégis be akarták hajtani a falun a császári kincstárt a szökevény után megillető 15 váltó forintot és 20 krajcárt.

24 A falu lakói nemcsak elrejtették, bújtatták a szökevényeket, hanem erejüket megfeszítve tettek meg mindent, hogy a besorozottakat hazahozzák. A kérvények özönével árasztották él a megyei katonai hatóságokat. Nemegyszer országos szervekig jutott el egy-egy közkatona kiszabadítása érdekében szervezett akció. Földi Pál honvéd 70 éves anyja, Andreánszky császári királyi biztoshoz eljuttatott kérelmét nemcsak a község vezetői, a bíró, a helyettes bíró, a hites, a volt bíró és a jegyző írták alá, hanem a salgótarjáni, karancskeszi plébánosok által kiállított keresztlevelekkel dr. Oláh Sándor füleki kerületi orvos igazolásával, sőt még Bubla Károly főszolgabíró ajánlásával is felszerelték. Mennyi pénzbe és fáradságba kerülhetett egy ilyen kérvény összeállítása abban az időben? A negyedtelkes jobbágycsalád csak a közösség összefogásával, segítségével teremthette elő ennek feltételeit. Ebben az esetben a választ is tudjuk, mely röviden így szólt: „Földi Pál nem tartozik azon osztályba, kik a katonaságtól hazabocsáthatók."

25 A hatalom beteges félelmét a néptől szinte szimbolizálja hisztérikus félelme a fegyverektől. Éveken keresztül előbb havonta, később negyedévenként, de rendszeresen szerveztek fegyverek utáni kutató akciókat. Az első ilyen jellegű felszólítás még 1849 októberében érkezett a faluba, hogy az időközben többszöri „végső" rendelet ellenére 1853-ig állandósuljon. A bíró minden alkalommal jelentette, hogy a rendeletet rangkülönbség nélkül mindenkinek tudtára adta, de fegyverek nem találtattak. Bejelentett fegyvere a faluban amúgy is csak a plébánosnak volt, aki azonban azt már a kezdetben beadta. „A méltóságos Jankovich Antal úrnál és erdészeinél vagyon ugyan lőfegyver, de a méltóságos úr oda nyilatkozott, hogy arra szabadalmas írása vagyon" - olvasható a bírák jelentéséből. 1853-ban konszolidálódtak csak a viszonyok annyira, hogy Baross Pál salgótarjáni római katolikus lelkész újra fegyvertartási engedélyt mert kérni. A szolgabíró által is javasolt fegyvertartási engedélykérésben a lelkész hivatkozott az elszaporodott ragadozó állatokra és „a nem ritka rossz emberek sokaságára." Az ajánlás fő indoka az volt, hogy a lelkész „az 1848-1849. évi forradalomban részt nem vett és a felséges uralkodóházhozi hűségét megőrizte".

26 A lőfegyverek mellett a szellem fegyvereit is hasonló buzgalommal üldözték és semmisítették meg. Már 1850 áprilisában rendelet jelent meg a faluban, amely lefoglalandónak, azonnal beszállítandónak ítélte a következő röpiratokat. „Kis Kossuth - kiss Windisgraetz; Nemzetőrség csatadala; Urambátyám és öcsém szomorú verse; Magyarok új világa; Kamarillapokla; Bicskei csata; Szenttamás ostroma; Újvidék szomorúsága; Pest