Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

fűzfák, melyek törzsét a hordalék teljesen eliszaposította s kis távolságról is csak ágaik és koronáik valának kivehetők, valósággal bokroknak látszanak". A rétek eliszaposodtak, minőségük egyre romlott, ez volt elsődleges oka az állatállomány csökkenésének. A 657 kat. h. szántóterületből 336 kat. h. (51,14%) volt a Jankovich családé, 28 kat. h. (4,23%) az egyházé és 292 kat. h. (44,63%) a jobbágyoké. A szántóterületeken tehát szinte mértani pontossággal osztozott meg a földesúr és a jobbágyság. Ez az osztozkodás, a hosszú ideig fennálló földközösség, illetve közös határhasználat következményeként még dűlő-parcellánként is nyomon követhető. A szántók a falu körüli domboldalakon és a Ponyi-, Baglyasalja, Diós-, Szátok-csermelyek keresztvölgyeiben helyezkedtek el. Szántóterületek 13 dűlőcsoportban oszlottak el. Az egyes dűlőcsoportokat a XVIII. században irtással tették művelhetővé. A dűlőcsoportok közül a legnagyobb az Idegér-, Szentgyümölcsi-, Simonvölgye- dűlőkben elhelyezkedő 140 kat. holdnyi szántóterület, melyirtványként szerepelt már az 1727-es összeírásokban is. Összefüggő területe arra utal, hogy a valamikori régi falu (Baglyasalja) határa itt terülhetett el. Közvetlen szomszédságában található a Székeresztvény, szintén a XVIII. század legelején irtott dűlő 41 kat. holdnyi szántóterületével. Nagyságban a második legnagyobb dűlőrészleg a Sirmány Tar völgy 92 kat. h. nagyságú szántóterülettel. E terület a XVIII. század eleji összeírásokban még nem szerepelt irtványként. A további szántóterületek általában 40-50 kat. holdnyi területűek, a felsorolandó dűlők jórésze már a XVIII. század elején is részben irtott terület volt. Ilyenek az Üresvölgy-, Békászó-, Üvérbérc-, Papberke-, Kendergát-dűlőkben elhelyezkedő szántók. A szántóföldek az esetek többségében a völgy felé, a rétekhez csatlakoztak, a fölöttük fekvő magaslaton pedig kopár legelőterületek húzódtak. Ez az elhelyezkedés a lehető legszerencsétlenebb, hiszen az erózió káros hatása nagymértékben érvényesülhetett. A szántóterületek minősége általában harmadosztályú volt, csak egyes helyeken érte el a másodosztályt. A művelésüket megnehezítette a jobbágy telkek tagoltsága. Egy negyedtelkes jobbágy szántói legkevesebb 12 helyen voltak szétszórva. A parcellák zöme 4-500 négyszögölnyi területű és csak egy-két esetben érte el az 1200 négyszögölet, a szétaprózott, falutól távoleső kis területek nem kedveztek a gazdálkodásnak. Néhány dűlőben hihetetlenül kis területen nagyon sok birtokos zsúfolódott össze, így pl. a Kendergátnak nevezett dűlőrészben (a régi kenderföldek helyén) 3 kat. holdon 51 birtokos található. Egy birtokosra alig 75 négyszögöl esett. Hasonló volt a Pusztaszőlőknek nevezett (régi szőlőterület) dűlőrész, 3 kat. holdján 60-an osztozkodtak. Valószínű, hogy ezeken a területeken az eredeti művelési ág megszűnésével tényleges mezőgazdasági művelés már nem is folyt. A község legelőként nyilvántartott 869 kat. holdja, továbbá 2915 kat. h. erdeje teljes egészében a Jankovich család birtoka volt, a jobbágyoknak csak a legeltetési és faizási jogát biztosították. A XIX. század közepi Salgótarján képének első pillanatra a legszembetűnőbb vonását, a völgyet szegélyező dombok, magaslatok kopársága adta. A kopár,