Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A KÖZELMÚLT ÉS A JELEN

azt bizonyítják, hogy anyagi és szellemi erőit koncentrálva nagy lendülettel indult el a kulturális centrummá fejlődés útján. A városrekonstrukciós elképzeléseknek megfelelően új, eddig nagyon hiányzó intézmények épültek fel. 1966. április 4-én a városközpontban került felavatásra - a megyei népművelési tanácsadót és a városi művelődési házat egyesítő - József Attila Művelődési Központ impozáns - 650 férőhelyes színházteremmel rendelkező - épülete. Az épület egyik oldalszárnyában működik - 1966. május 1-től - a Nógrád megyei Balassi Bálint könyvtár, a másikban pedig kulturális szolgáltatást nyújtó kereskedelmi egységek - a könyvesbolt és a Képcsarnok bemutató terme - kaptak helyet. A város - és a megye - művelődési otthon hálózata új szakmai, módszertani centrumának, a város „színháza" létrejöttével alapvetően módosultak a szakszervezeti intézmények feladatai és a - szórakoztató, látványos rendezvények rovására - méginkább a politikai nevelőmunka, az úgynevezett kiscsoportos népművelés bázisaivá lettek. Javultak - ha ideiglenesen is - a zeneiskola és a munkásmozgalmi múzeum munkakörülményei, fejlődött a fiókkönyvtári hálózat, korszerűsödött - elsősorban a szakmai felszereltség tekintetében - a város moziparkja. 1965-ben megnyitotta kapuit az ország első földalatti bányamúzeuma, amely a város egyik idegenforgalmi látványossága lett. Jelentős eredmény, hogy 1968-ban végtére Salgótarjánba került a Nógrád megyei Levéltár, a helyi tudományos kutatómunka egyik bázisintézménye. A közművelődés személyi feltételei nagymértékben javultak a városi pártbizottság határozatának végrehajtása során, amely ezer szakember Salgótarjánba történő telepítését tűzte ki célul. A városba került jogászok, közgazdászok, mérnökök, orvosok, pedagógusok alkotóként és befogadóként egyaránt aktív formálói lettek a város kulturális arculatának. A legjelentősebb változás, amely a közművelődés objektív és szubjektív feltételeinek javulását követte, hogy a város gazdájává lehetett sok rangos, megyei és országos rendezvénynek (például I. Országos Vasas-Munkás Színjátszó Fesztivál, 1966; „A televízió és a népművelés" országos tanácskozás 1964,1966; Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztivál 1966, 1967, 1969, 1971; Országos Fotókiállítás 1968; „Nyílik a rózsa" népdal- és népzenei vetélkedő 1968; „Bányász-énekkarok és fúvószenekarok országos fesztiválja" 1969; Közgazdasági Vándorgyűlés 1969; a Magyar Hygienikusok Társasága és a KÖJÁL tudományos ülése 1969; „20 éves a szocialista közművelődési könyvtári hálózat" országos tanácskozás 1969; ENSZ Építési és Városfejlesztési Szekciójának ülése 1970) intenzívebben kapcsolódhatott be az ország kulturális vérkeringésébe. Az új hagyományok születése mellett kiteljesedett - ami mindig is jellemzője volt a városnak - a közművelődés „politikus" jellege. A társadalmi és tömegszervezetek - főként a szakszervezet, a KISZ és a Hazafias Népfront - kulturális programja is ezt igazolja. A város jól használta ki a nagy történelmi évfordulók megünneplésében rejlő nevelési lehetőségeket és Salgótarján hagyományaihoz híven, méltóképp emlékezett meg e jubileumokról. Jelentős tényezői a város kulturális életének a szibériai Kemerovóval és