Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A KÖZELMÚLT ÉS A JELEN

intézmények - noha műsorpolitikájuk, tartalmi munkájuk nem volt mentes a korszak általános ellentmondásaitól - ezrek számára teremtették meg a művelődés lehetőségét, s váltak a munkáskultúra hagyományainak őrzőivé. Különösen jelentős kulturális miszsziót teljesítettek ezekben az években az acélgyári, az üveggyári, a tűzhely gyári és a bányatelepi művelődési otthonok, amelyek közül a salgóit az 1949-ben meghirdetett úgynevezett „kultúrotthon mozgalom" keretében adták át rendeltetésének. A tartalmi munka lényegében az öntevékeny művészeti mozgalomra — a napi politikát közvetlenül propagáló, tömeges részvételt biztosító kultúrversenyekre - és az ismeretterjesztésre - a Szabad Föld Téli Esték szervezésére - korlátozódott. A városban is gombamód szaporodtak, újjáéledtek - a műkedvelő együttesek, amelyek közül a legjelentősebbek (Petőfi Színjátszó Csoport, bányász és vasas fúvószenekar, bányász férfikar) napjainkig ívelő - sok sikerrel koronázott - tevékenysége ma is a város kulturális életének szerves részét képezi. A „hőskor" kezdeti szakaszát így jellemzi a Petőfi Színjátszó Csoport történetének egyik főszereplője, aktív formálója: „Az 1949-es év nagy fordulatot és újabb lendületet hozott. Amikor az Olvasóegylet megszűnt és a kulturális munka irányítását a szakszervezeti művelődési otthon vette át, biztosabb lett a csoport élete, tervszerűbb az anyagi, művészi, szakmai, ideológiai vonatkozásban, több rendszeresebb támogatást kaptunk. Nagyon sokat jelentettek a megindult fesztiválok, seregszemlék."

14 Az üzemi művelődési otthonok centrális szerepét - ezekben zajlott ugyanis a kulturális tevékenység kilencvenöt százaléka 15 az objektív helyzet is növelte. A tanácsok megalakulása után még öt esztendeig nem volt a városban központi - közvetlen tanácsi irányítású - művelődési otthon, és a rendezvényeket - az egykori ipartestületi székháznak — a Pártoktatók Házának nagytermében bonyolították le. Némileg enyhített csak a gondokon, hogy az épület egy részét 1955-ben városi művelődési otthonná alakították át. „Végre Salgótarján is rendelkezik már kultúrházzal, bár ez jelen pillanatban és mai formájában csak szükségmegoldás, de mégis egy lépés előre" - írta a Szabad Nógrád.

16 A közművelődés másik alapintézménye a könyvtár. Salgótarján történetében az első városi - és egyben körzeti jelleggel működő - könyvtár 1949. április 28-án nyitotta meg kapuit.

17 A könyvtár tevékenységét 1898 db könyvvel, hiányos felszereléssel, s mindössze egyetlen könyvtárossal kezdte meg. Megyei Könyvtárrá az intézmény 1952. augusztus 20-án minősült.

18 A könyvtárpolitikát - elsősorban az üzemi könyvtárakban - egészségtelen „szakmásítási program" jellemezte, amely a bányászoknak a „Donyecibányászok"-at, a vasmunkásoknak az „Acél és salak"-ot ajánlotta olvasásra.

19 A város lakosságának a színházi kultúra iránti igényét - a helyi öntevékeny csoportok mellett - a Bányász Színház

20 - amely az ország bányászlakta vidékein turnézott - volt hivatott évekig szolgálni, noha műsorán elsősorban operettek, vidám, „aktuális mondanivalót" hordozó darabok szerepeltek. Gyakran tartott előadásokat a városban az Állami Faluszínház és a Gördülő Opera. Az utóbbi félezredik, jubileumi előadását éppen itt tartotta „Bánk bán" bemutatójával.

21 Az első „kőszínházi társulat", amely Salgótarjánban huzamosabb ideig vendégszerepelt, a Debreceni Csokonai Színház volt 1954 nyarán.

22