Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A KÖZELMÚLT ÉS A JELEN

be, hogy 1954 első felében 73 vagonnal több mezőgazdasági szerárut termeltek, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában. Mivel a hagyományos mezőgazdasági munkaeszközöknek ideiglenesen rendkívül jó piaca volt, s a kézi eszközök előállítása nem igényelt magasabb műszaki színvonalat, nagyobb mérvű termelésük pillanatnyilag kedvezően hatott az Acélárugyár gazdasági helyzetére, tervteljesítésére. 1953-ban - éppen a mezőgazdasági termékek fokozottabb gyártásával -a gyár 100,8 %-ra teljesítette éves tervét, s elnyerte a Minisztertanács vándorzászlaját.

11 A kedvezőtlen vonások, az egyre inkább jelentkező gazdaságpolitikai problémák ellenére az első ötéves terv végére a város nagyüzemeinek termelése jelentősen meghaladta az 1950-es szintet, minden fontosabb termékből növekedett az előállított évi átlag. Az Acélárugyár termelése az 1938-as évhez viszonyítva 1950-ben 186% volt, 1955-ben 299,4%.

17 Az első ötéves terv időszakában megindult a város szocialista jellegű helyiiparának a fejlődése is. Az 1949. évi népszámlálás adatai 348 önálló kisiparost tartanak nyilván, ők elégítették ki a városban jelentkező szolgáltatás jellegű igényeket.

18 A kisiparosok tevékenysége azonban csak a kapitalista körülmények között tudatosan lecsökkentett igényű munkásváros kiszolgálását tette lehetővé. A háború utáni nehéz gazdasági helyzetben, amikor problémát jelentett a textiláru megvásárlása, nem volt elsőrangú kérdés a szabás-varrás, a kelmefestés és ruhatisztítás korszerűbb, városiasabb ellátása. Az viszont már az ötvenes évek elején látszott, hogy Salgótarjánban a szolgáltatás szintje alacsony, s a harmonikus fejlődés, a várhatóan növekvő igények kielégítése érdekében az egyetlen járható út a modern szolgáltatóipar fejlesztése. Hangsúlyozni szeretném, hogy elsősorban a várható igények kielégítésének megalapozásáról lehetett szó. Éppen ezért jelentett túlméretezést a kisipari szövetkezetek szervezésének 1951-től történő siettetése. Szükség volt a kisipari szövetkezetekre, azonban a szervezésük terén jelentkező türelmetlenség felesleges, sőt a pillanatnyi igények kielégítése szempontjából káros volt. Pár éven belül a kisiparosok nagy része szövetkezetbe tömörült, s mivel a szövetkezetek ilyen egyik napról a másikra meginduló munkájának nem voltak meg a tárgyi feltételei, a kisiparosok önálló tevékenységének hiányát nagymértékben megérezte a lakosság. Salgótarján Város Tanácsa 1951-ben tanácsülésen értékelte a kisipari szövetkezetek alakításának eredményeit. „Gerő Ernő elvtárs az MDP II. kongresszusán mondott beszámolójában rámutatott arra, hogy a kisipari szövetkezeti mozgalomban két év lényegében egy helyben való topogást jelentett. Salgótarjánban 1945-ben megalakult Cipész Kisipari Szövetkezeten kívül más szövetkezet nem működött."

19 Azt hiszem, ez az egyetlen idézet is rávilágít a dolog lényegére. Nem alakult több szövetkezet, mert a pillanatnyi igények kielégítését a kisiparosok megoldották. Ugyanakkor igaza volt a tanácsi előterjesztésnek,hogy a jövő érdekében gazdasági és politikai okokból egyaránt szorgalmazni kellett a szövetkezetek alakítását. 1951-ben megalakult Salgótarjánban a Ruházati Kisipari Szövetkezet, és a Fodrász Kisipari Szövetkezet, megindult a szervezése a Faipari Vegyes Szövetkezetnek. Az 1945-ben létrejövő és 1949-ben újjáalakuló cipészszövetkezetnek 1951-ben 79 tagja