Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)

a jobboldali beállítottságú szociáldemokrata vezetők sorába, akik ügyes agitátorok lévén, politikájukat jól tudták népszerűsíteni. Ennek egyik megnyilvánulása volt az a program, melyet a SZDP helyi szervezete Szalvai János elnök és Deutscher Károly titkár aláírásával a szociáldemokrata képviselőtestületi tagok közvetítésével juttatott el a városi közgyűlés elé. A program, mely egyébként helyes szociálpolitikai követeléseket tartalmazott, akárcsak Payer Bethlennek, békejobbot nyújtott a város munkássága nevében Salgótarján vezetőségének, kihangsúlyozva, hogy ők elsősorban magyarok és másodsorban szociáldemokraták. így aztán beadványuk hatékonyságát ők maguk ásták alá, hiszen az egyébként nem túlzottan élesenlátó helyi újságíró is csak egy olyan taktikai húzást látott az egészben, mellyel a szociáldemokrata párt saját népszerűségét kísérelte megerősíteni.

136 A SZDP szervezeteinek tevékenységéről adatok nem állanak rendelkezésünkre. Tulajdonképpen azonban a szociáldemokrata munkásság politikai tevékenységének színtere nem is annyira a pártszervezet volt, hanem inkább a szociáldemokrata vezetés alatt álló szakszervezetek egész sora. így a szociáldemokraták politikai szerepének vizsgálata főként és elsősorban ezeknek a szervezeteknek a bemutatását kívánja meg, melyek lehetővé tették a munkásság legális tömörülését (egyben keretet nyújtottak a kommunisták tevékenységéhez) és minden következetlenségük, hibájuk ellenére a tőkés kizsákmányolás elleni harc szervei voltak. A szakszervezetek közül Salgótarjánban a legjelentősebbnek a Magyarországi Bányaés Kohómunkások Országos Szövetsége helyi csoportját mondhatjuk. A csoport már 1922-ben újra működött. Már ekkor érezhető volt a szervezetben a kommunisták befolyása, de 1926-1929 között ez a befolyás egyre erősebbé vált. A jobboldali szociáldemokraták félve nézték a kommunisták előretörését és 1929-ben, a bányászkongresszuson éles kirohanásokat intéztek a salgótarjáni bányászokat képviselő Eppich Ede, Pothornik József és társaik ellen. A kongresszus után pedig a rendőrség elfogatóparancsot adott ki azok ellen, akik a kongresszuson az általános sztrájk kimondását követelték. Le is tartóztatták Kakuk Józsefet, Eppich Edét, Furák Andrást és Pothornik Józsefet, de a letartóztatás hírére összegyűlt több száz bányamunkás fenyegető magatartása miatt egyelőre szabadon bocsátották őket. Ezért érthető, hogy a 20-as években a rendőrség és a hivatalos szervek mindent megtettek, hogy gáncsolják a szervezet működését. Mikor pl. az újjáalakuláskor 500 ember gyűlt össze, de ebből háromszázan az udvaron rekedtek (a Vasút u. 24. sz. háznál), a rendőrség a kintievőket azzal oszlatta szét, hogy a gyűlési engedély csak a helyiségre szól. Kifogásolták a vezetőség előre benyújtott tagnévsorát is: általában a Tanácsköztársaság alatti aktív tevékenység volt a legtöbbnél az észrevétel oka. A Belügyminiszter végül is engedélyezte a működést Odorinszki Ferenc, Princz Ferenc és társaik vezetésével. A szervezet jobboldali befolyásoltságának dokumentuma, hogy 1941-ben, egy kerületi értekezletükön nagy lelkesedéssel üdvözölték Peyer születésnapját, majd pedig kimondták, hogy elítélnek minden törvénytelen akciót (sztrájkot, szabotázst).

137