Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)

és ezt megelőzően határozottan le is szögezte, hogy tekintve a város anyagi helyzetét „kulturális intézmények létesítésére és azok segélyezésére ez idő szerint, de még a közeljövőben is gondolni sem mer".

127 Könyvtárakkal is csak az egyes közületek rendelkeztek: így az üzemi könyvtárakon kívül a rk. olvasókörnek és a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége helyi csoportjának, valamint az északi katolikus legényegyletnek volt könyvtára. Ezek is azonban jórészt csak tagjaik számára voltak hozzáférhetőek, állományuk rendkívül csekély (1940-ben pl. az egyik legrégibb könyvtárban, a rk. olvasókörben mindösszes 403 könyvet tartottak) és összetételük is meglehetősen egyoldalú: ahogyan azt a megyei iskolán kívüli népművelési bizottság meghatározta. Semmiképpen sem mondható ezért, hogy ezeknek a könyvtáraknak valami szerepük is lett volna az olvasás megszerettetésében, elterjesztésében.

128 Hasonlóképpen jelentéktelen volt a hatékonysága azoknak az ún. „népművelési napoknak", melyeket megyei kezdeményezésre a 30-as években rendeztek évente. A rendkívül vegyes összetételű programok (melyeken az istentisztelettől kezdve, az ingyenes egészségügyi tanácsadáson keresztül a különféle szellemi versenyekig minden megtalálható volt), inkább népünnepély jellegű közszórakozást jelentettek, mint tartalmas népművelést. Indult ugyan olyan kezdeményezés, mely szervezett ismeretterjesztést, módszeres népművelést biztosíthatott volna, ez az Országos Közművelődési Tanács szervezésében jelentkező Falu Urániája előadássorozat volt. Az előadásoknál felhasznált diasorozatok megvásárlása jelentette a város anyagi hozzájárulását. De a polgármesteri hivatal az „általánosan ismert pénzügyi válságos viszonyokra és a takarékossági követelményekre tekintettel" ezt a kezdeményezést is befagyasztotta. Ehelyett megyei rendelkezésre felhívták az orvosokat, hogy előadások tartásával kapcsolódjanak be a népművelési munkába. Az akció azonban kudarcba fulladt: a felkért 18 orvos közül hatan válaszoltak, ebből három vállalkozott előadás tartására, egy pedig csak abban az esetben, ha „orvoshoz méltó" honoráriumban részesül.

129 Mint minden hasonló városban, Salgótarjánban is a mo%i és a rövid évadot játszó színház jelenthette azt a fórumot, ahol a lakosság viszonylag szélesebb rétegei találkozhattak volna a művészettel, a színvonalas szórakozással. A város egyetlen mozijában, az Apollóban a 30-40-es évek műsorpolitikájának megfelelően úgyszólván csak a világjáró burleszkeket, érzelmes giccseket, vadnyugati filmeket és a háborús években elburjánzott politikai ízű kémhistóriákat és propagandafilmeket vetítették. így ez az intézmény aligha töltött be közművelődési funkciót. Nem volt sokkal jobb a helyzet a színházaknál sem. A korszakban szokásos módon a területileg illetékes, vagy a várossal szerződéses viszonyban álló vándorszíntársulatok tartottak rövid, néhány hetes esetleg egy-két hónapos színiévadot. S bár ezeknél a társulatoknál mindig találhattak a nézők olyan művészeket, akiknek tehetsége alkalmas lett volna igényes produkciókra is, a nehéz megélhetés gondjai arra indították a színigazgatókat (korszakunkban Halmi Jenő, Radó László, Deák Lőrinc és Vértes Károly váltották