Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)

megszüntetése nem tartozik az önkormányzat szigorúan vett feladatai közé, mégis számolniuk kellett ezzel, hiszen a munkanélküliség politikai következményei az ő létüket fenyegették. Nem is titkolta Förster polgármester, hogy milyen meggondolások állanak a szociálpolitikai intézkedések mögött. Steuer Györgynek, a jobboldali földmunkásszövetkezetek szervezőjének egyik körkérdésére adott válaszában kifejtette: fontos, „hogy a nélkülöző néprétegek jogos igényeit a velük foglalkozók a legapróbb részletekig ismerjék, továbbá ismerjék azt a határt és lehetőséget is, ameddig a megsegítésben elmenni lehetséges. Az alsóbb néposztályoknak tapasztalt lélektana ugyanis igen könnyen hajlik a követelődzések felé". Óva is inti később a „követelődző" néprétegeket: igaz az az elv, hogy a szegény ember is igényt tarthat emberséges életmódra, az is elfogadható, hogy az államhatalom rákényszerítheti a gazdag embereket a feleslegükről való lemondásra, még jobb lenne, ha a vagyonos néposztály önként helyezkedne erre az álláspontra, viszont „a szegényebb néprétegnek türelmesnek kell lennie, mert reformeszmék megvalósítása felfordulás nélkül csak lassan és fokozatosan történhetik meg..."

111 Az említett „felfordulástól" való félelem volt lényegében tehát az az ösztönző erő, amely arra vitte a város vezetőségét, hogy intézkedéseket tegyen a szociális viszonyok megjavítására. Intézkedéseik lényegében két fő irányban hatottak: részben a munkanélküliség enyhítését célzó munkaalkalmak teremtésére, részben pedig különféle címen és formában juttatott segélyek biztosítására. A nyomorenyhítésnek, a munkanélküliség csökkentésének hazai viszonylatban elterjedt módszerét, az úgynevezett ínségmunkát alkalmazták a legszívesebben. Ez ugyanis lehetővé tette, hogy a város fontos közmunkáit a rendes munkabérek 25-40 %-áért végeztessék el. Ugyanakkor azt is lehetővé tette az ínségmunka, hogy a munkanélküliek egy részét foglalkoztathassák. Az már kevésbé érdekelte az illetékeseket, hogy mire mehet a munkanélküli családja az ínségbérrel, amelynek legmagasabb összege (20 évet betöltött teljes munkaképességű munkanélküli esetében) 1940-ben is csak napi 2 pengő volt. Ilyen ínségmunkák felhasználásával készült el jórészt mindaz az útépítési, csatornázási, útszabályozási munka, melyet a város vezetősége a korszak folyamán eredményként könyvelhetett el. Az ínségmunka tehát nem annyira a szociális problémák megoldását biztosította, hanem a polgármesternek és vezető társainak a munkáját könnyítette meg.

112 Nem oldották meg az égető bajokat azok az intézkedések sem, melyek révén különféle segélyeket juttattak a rászorulóknak. A Horthyné segélyakció mintájára pl. a városban is megszervezték a karácsonyi jótékony adakozást: ez is inkább csak arra volt jó, hogy a helyi lap oldalakon keresztül közölhesse az adakozók névsorát. A természetbeni és pénzadományok juttatása különben sem oldotta meg a kérdést: nem szüntette meg a nyomor okát, a munkanélküliséget, a rendkívül alacsony béreket, az egészségtelen lakásviszonyokat. A vezetők rendelkezésére álló adatok is bizonyíthatták, hogy ez a jótékonykodás csak