Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)

Némileg eltérő ettől a Rimám urány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság salgótarjáni acélgyárának szerepe. A gyár profilja a két háború közti időben nem sokat változott a korábbi évekhez viszonyítva. Különös jelentőségét a továbbiakban is az adta meg, hogy egyes termékei (így a mezőgazdasági vasáruk, drót, szeg és huzal) termelésében az ország vasipari üzemei között is vezető helyet foglalt el, sőt jóformán versenytárs nélkül maradt. Az ellenforradalmi rendszer első időszakában rendkívül megnehezítette a gyár termelését az, hogy az új határok elvágták a gömöri vasérctelepektől, így a társulat vezetőségének nagy erőfeszítésébe került, míg sikerült megszerezniük a megfelelő nyersanyagokat, így, miután a gyár folytatta erőfeszítéseit arra, hogy letelepedett, állandó jellegű munkásgárdát hozzon létre (ami a századfordulón emelt kolóniák mellé, az első világháború utáni években, 1929-ig épített 578 lakás segítségével bizonyos mértékben sikerült is), a termelést már 1923-ra az 1921. évinek a kétszeresére, 188 224 q-ra tudták emelni. Ez a szám a gazdasági válság kezdetéig 284 609 q-ra emelkedett és ez 3,5 millió pengő tiszta jövedelmet hozott a vállalatnak. A munkáslétszám ugyanekkor 2045 fő volt. A válság súlyosan érintette a salgótarjáni gyárat, a termelés 1933-ig 160 826 q-ra, a munkáslétszám pedig 1300 főre csökkent le. Nyilvánvaló, hogy a keresetek is csökkentek, több mint 30%-kal. A válság évei után fokozatosan megindult a termelés emelkedése, nagy lendületet azonban 1938-ban vett, az úgynevezett győri program, a nyílt fegyverkezés időszakának megindításával. A termelés elérte 1942-ben az 504 174 q-t, a létszám pedig 1944-ig 2680 főre emelkedett. 1938-1944 között a munkabérek is jelentős mértékben, közel 100%-osan megemelkedtek, igaz ebben már szerepet játszott a munkaidő meghosszabbítása és az akkoriban már kibontakozó infláció is. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. acélgyára a város lakosságán belül legjelentősebb létszámú munkásságával, létesítményeivel - melyeknek sorában lakótelepek, kulturális és szociális intézmények találhatók - érezhetően kapcsolódott bele Salgótarján város életébe és - mint a következőkben még látni fogjuk - kivette részét a városias fejlődés különféle feladatainak megoldásából is. Sokkal kevésbé mondható ez el a Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Készvénytársaság salgótarjáni gyáráról, mely 1922-ig Hirsch és Frank néven szerepelt és éppen ezért Salgótarján lakosságának köztudatában ezen a néven volt sokáig közismert. A gyár a két világháború közti időben kályhát, tűzhelyet, edényeket, különféle egyéb öntödei cikkeket (pl. MÁV golyóscsapágyakat, vasalókat, húsdarálókat stb) állított elő. Termelt öntödei áruinak mennyisége az 1920. évi 79,2 vagonról 1937-ig 366 vagonra emelkedett (közben a válság éveiben több mint 50 %-os volt a visszaesés!), 1937 után újból csökkenni kezdett, 1944-ig egészen 173 vagonra esett le. A gyár technikai színvonala, így munkakörülményei az egész ellenforradalmi korszak alatt keveset fejlődtek, munkáslétszáma pedig hullámzó volt; 1939-ben érte el e legmagasabb értéket, ekkor 884-en dolgoztak a gyárban. A munkaerőellátás különben mindig