Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)

A VÁROS FEJLŐDÉSÉT MEGHATÁROZÓ FŐBB GAZDASÁGI TÉNYEZŐK Az előző fejezetekben is világosan kirajzolódott előttünk az a tény, hogy Salgótarján fejlődésének döntő eleme a nagyipari létesítmények létrejötte volt. A két háború közti időszak gazdasági életére is a városban található nagyüzemek működése gyakorolt döntő befolyást s így közvetve a város egész lakosságának az életét meghatározta. Ezért, ha vázlatosan is, át kell tekintenünk mindazokat a legfontosabb adatokat, melyek a nagyipar helyi letéteményeseinek 25 éves fejlődését jellemezték. Jól láttuk a korábbi fejezetekben, hogy Salgótarjánnak, a jelentéktelen kis jobbágyfalunak városias településsé való átalakulását elsősorban az itt feltárt szénvagyon alapozta meg, indokolt tehát, hogy a város életét megszabó nagyipari vállalkozások sorában elsőként a bányászatról ejtsünk szót - annál is inkább, mivel a trianoni békeszerződésből eredő határváltozások következtében a salgótarjáni szénmedence országos jelentősége is hatalmas méretekben megnőtt.

3 Az ellenforradalom uralomra jutásakor a Salgótarjáni Kőszénbánya Készvénytársaságnak Salgótarjánon kívül (ahol a Somlyó, Forgách, Margit, József és Károly aknák működtek) még Baglyasalján, Zagyvapálfalván, Zagyvarónán, Etesen, Mátranovákon és Karancsalján voltak bányái, így a vállalat nemcsak a városra, hanem a környező községekre is jelentős befolyást gyakorolhatott. Az első évben a világháború következtében előállott termelés-visszaesés éreztette mindenekelőtt hatását. Fokozta a vállalat problémáit még az is, hogy az 1918. előtti bérek visszaállítása a munkások körében nagy nyugtalanságot váltott ki, a bányászok olyan nagy számban vettek ki különböző címeken szabadságot és annyian távol maradtak a műszakoktól, hogy a termelés csökkenésének megállítása komoly gondot jelentett. Az igazgatóság különféle korlátozó intézkedésekkel (pl. a szalonnajárandóság megvonásával) próbálta letörni a munkásság passzív ellenállását, erőfeszítései azonban nem sok eredménnyel jártak. Ezért a hadsereg fővezérsége 1919. december 7-én Salgótarján és Mizserfa székhellyel katonai szénkirendeltséget állított fel, ez a katonai felügyelet aztán még fokozódott azáltal, hogy különféle katonai alakulatok beszállásolására került sor. (Salgótarjánban pl. a ceglédi gyalogezred II. zászlóalja és egy csendőr karhatalmi század kapott helyet). így a munkásság megfélemlítését a kormányzat már kellő mértékben biztosítani tudta a kívánt munkáslétszám elérése érdekében. Szükség is volt a minél több munkáskézre, hiszen a külföldi szén behozatali problémái miatt a magyar bányatőkések példátlan szénkonjunktúrát élvezhettek egészen 1923-ig. Mindez azonban nem arra ösztönözte a részvénytársaság urait, hogy munkásaik életkörülményeit javítsák, hanem hogy a még nagyobb haszon érdekében újabb bányákat nyissanak. Ez természetesen a munkáslétszám növelését is eredményezte, így a salgótarjáni bányászság átlagos létszáma az 1919. évi 5436 főről 1923-ig 6368 főre szaporodott. Mindez a munkaalkalmak bővítését hozta magával és így sokat javíthatott volna a bányászok életkörülményein, ha együtt jár a szociális viszonyok megjavítására tett törekvésekkel. Ez azonban elmaradt. Mindennek ellenére a kényszerintézkedések, a pótműszakok (a 12 órás munkanapra való visszatérés következményei), a terror és az éhség