Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

A salgótarjáni munkások a II. Internacionálé határozatának megfelelően 1891-től kezdve következetes harcot folytattak május l-e megünneplése, annak munkás ünneppé történő nyilvánítása mellett. A megyei, járási, községi hatóságok a katonai erő igénybevételével léptek fel a munkások ellen. Igyekeztek május 1-ét az idegen munkások ügyének, hazafiatlannak is feltüntetni és annak megtartását akadályozni. 1891-ben a nagyarányú előkészületek eredményeként sikerült is a május 1-Í ünnepet betiltani. 1894-ben a Népszava arról tudósít: „A salgótarjáni szolgabíró ismét megmentette a hazát. Nem engedélyezte május l-nek munkabeszüntetéssel és este a Pannónia Szállóban táncestéllyel való megünneplését." A tudósítás ugyanakkor utalt arra is, hogy a rendőrségen és csendőrségen kívül még a városi tűzoltóságot is igénybe vették a munkások elleni akciókra. Május l-e „az erélyes hatósági közbelépés" a kellő karhatalom összpontosítása ellenére munkásünneppé lett Salgótarjánban is.

107 Az első fellendülés időszakában jelentős tömegmegmozdulásokra is sor került. A munkásság sztrájkjait ebben az időben még szinte kizárólagosan a bányamunkások vezették. 1895. május 2-án 500 bányász szüntette be a munkát, a sztrájkoló bányászok az inászói bányatelepen elbarrikádozták magukat. A Bányatársaság katonaságot kért és a megye 400 katonát és 40 csendőrt vetett be a munkásokkal szemben. A sztrájk leverését annyira fontosnak tartották, hogy a főispán és az alispán is Salgótarjánba sietett, hogy a helyszínről irányítsa a munkások elleni harcot. 1896-ban újabb sztrájkra került sor, ekkor a Forgách-akna munkásai szüntették be a munkát. Mintegy 40 csendőrt irányítottak Salgótarjánba. A főszolgabíró a felbujtók közül 9-et elfogatott, az izgatók közül többet az ipartelepről kitiltottak, a külföldi illetőségűeket pedig kiutasították az országból. A sztrájkot sikerült leverni, de hatására további sztrájkmozgalmakra került sor a szénmedencében és ekkor zajlott le az első sztrájk az Egyesült Magyar Honi Üveggyár Rt. salgótarjáni Palackgyárában. A kilencvenes évek legjelentősebb bányászsztrájkja 1898 februárjában zajlott le, mely már határozott gazdasági követelésekért folyt. A bányászok 3 forintos napibért és 8 óra munkaidőt követeltek. A 8 óra munkaidő követelése azt bizonyította, hogy magukévá tették a szociáldemokrata párt három nyolcas követelését, (8 óra munkaidő, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás). A Károly-akna dolgozói tagadták meg először a munkát, kikhez csatlakoztak egyéb aknák bányászai is. A sztrájkoló munkásokkal szemben két század katonaságot vezényeltek ki. Utcai zavargásokra került sor, melyet végül a katonaság elnyomott. A sztrájk jelentőségére mutat az is, hogy a megye alispánja személyesen közvetített a munkások és a munkaadók között. Hatalmi erővel és a munkások megosztásával verték le a sztrájkot. A Károly-akna kivételével a többi aknák hamarabb felvették a munkát és ezzel a magukra maradt Károly-aknaiak is vereségre lettek kárhoztatva. A salgótarjáni bányászok első nagy megmozdulásai bebizonyították a munkások előtt, hogy csak szervezeteik kiépítésével, erőteljesebb összefogással vehetik fel a siker reményében a harcot. A munkásmozgalom második fellendülési szakasza a XX. század első évtizedének közepén