Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

kásházak a munkás üzemhez kötésének, fékezésének eszközeivé is váltak. A társládaintézmény szociális védelem mellett ezt a célt is szolgálta. Mindezeket egészítette ki és tetőzte be az a koncentrált, tudatos támadás, melyet a munkások ellen ideológiai és kulturális téren folytattak. Az ideológiai fegyverek tárházában széles választék állt rendelkezésükre. A vallásosságon keresztül - mint arra már előzőleg rámutattunk - jelentős szerepe volt a szellemi élet irányításában az egyháznak. Kiemelkedő helyet kapott a nacionalizmus is és a magyar munkások hazafiságára, a szocialisták hazafiatlanságára utalva igyekezett éket verni a munkások közé. A szocializmus rágalmazása, a vezetők bemocskolása, a szocializmus tanainak félremagyarázása éppúgy megtalálhatók e szellemi fegyvertárban, mint a revizionizmus kisajátítása, a „jó tőkés" elmélet tudatosítása és a durva félrevezetés. A műveltségi monopólium szervezett biztosítása, a munkásosztály gyermekei elé emelt művelődési gátak, az osztály morális lezüllesztésére tett számtalan kísérlet teszi teljessé a képet. A salgótarjáni munkásság osztállyá szervezése tehát nem volt könnyű s e nehézségek teszik érthetővé, hogy annak ellenére, hogy a tőkés kizsákmányolás oly élesen jelentkezett, a munkásság erőinek szervezése rendkívül lassan történt meg. Az uralkodó osztály vezetésben való jártasságát, műveltségi fölényét és osztály érdekei korai felismerését felhasználta, hogy mesterien alkalmazta az „oszd meg és uralkodj" elvet. Mindez azonban nem akadályozhatta volna a gyorsabb fejlődést, ha nem párosul a durva erőszak brutális alkalmazásával.

101 Azt a tényt, hogy Salgótarján vezetőinek, az idetelepült iparvállalatok tőkéseinek legfőbb gondja a munkásmozgalom erőszakkal való elnyomása volt, legszebben bizonyítják azok az intézkedések, melyek Salgótarjánban a hatalmi szervek kiépítése terén történtek. A község, mely nem sok energiát fordított a kulturális, egészségügyi, művelődési viszonyok változtatására, nem sokat tett Salgótarján építése, szépítése terén, központi feladatnak tartotta mindig az erőszak biztosítására szükséges hatalmi erők megteremtését. A község ezen törekvéseit az idetelepült üzemek, a megye és az államhatalom mindenkor a maximálisan támogatták. Az 1868. április 20-án tartott megyei közgyűlés helyt adott annak a kérésnek, hogy a „Kőszénbányánál alkalmazott rakoncátlan munkások féken tartására" állandó pandúrt helyezzenek el a községben. A Bányatársaság, a Vasgyár és a község együttes kérésére 1872-ben már a járási csendbiztosi székhelyet is Salgótarjánba helyezték. Diószeghy Tádé csendbiztos öt legényével erősítette a községi szolgák rendfenntartó munkáját. A csendbiztosok, pandúrok ellátására a más ügyekben oly fukar Bányatársaság és a Vasgyár évi 250, illetve 150 forintot ajánlott fel és gondoskodott azoknak elszállásolásáról is. 1879-ben a szolgabíróság Salgótarjánba történt helyezésével párhuzamosan a közbiztonsági személyzet létszámát további három fővel emelték. Az éjjeliőröket, a községi szolgákat is fegyverekkel látták el, sőt szükségesnek tartották azoknak szuronyos lőfegyverrel való felszerelését. 1883-ban az újonnan megalakult csendőrség csendőrőrse is a községbe került. Nagy örömmel üdvözölték a csendőrőrs Salgótarjánban történő elhe-