Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

az acélgyári kolónia pedig csendben várta a fejleményeket. A rablásokkal együtt járó anarchikus tényezők, antiszemita izgatások mind arra utalnak, hogy Salgótarjánban nagyon nagy volt az a réteg, mely nem tartozott sem a szervezett munkássághoz, sem pedig nem élt olyan körülmények között, hogy valami veszteni valója lett volna. A tőkés társadalom bűne, az uralkodó osztály önzése tette Salgótarjánt a századfordulóra olyanná, amilyenné vált. Nem oldott meg ez az osztály egyetlen olyan problémát sem, mely a közösség ügyét, a munkások ügyét előrevitte volna. A tőkés társadalom kizsákmányoló szelleme hatotta át Salgótarján kis- és nagyobb kapitalistáit, az egyéni önzés, a gyűjteni vágyás, a mások kizsákmányolása volt az egyetlen olyan cél, mely itt a város vezetésében érvényesült. Egy célt tűzött határozottan maga elé az uralkodó osztály, biztosítani, maradandóvá tenni saját hatalmát és véglegesíteni a munkások kizsákmányolt helyzetét." A munkás, ha élni és gyermekei jövőjét biztosítani akarta, szembe kellett, hogy forduljon ezzel a politikával. A tőke ereje Salgótarjánban hamar rádöbbentette, hogy osztály ellen csak az osztály szervezettségével veheti fel a küzdelmet. A megszervezett osztály lehet csak képes megdönteni a hatalmat, felszabadítani a munkást. A munkásosztály felszabadítása, mely a munkásmozgalom célja volt, Salgótarján esetében az élet felé nyitott kaput, az egész település részére. A kapitalizmus mulasztásait hordozta magában a város képe, annak társadalma és műveltségi szintje. Mindennek felszámolását csak az osztály felszabadítása útján lehetett elérni. Salgótarjánban az élet útját jelentette, hogy a város vezetése azok kezébe kerüljön, akik azt létrehozták. Ez az igazság már a XIX. században nyilvánvalóvá vált, de hosszú út vezetett annak megvalósításához. A. munkásosztály szervezkedésének első nyomait megtaláljuk már az ipartelep kiépülésének kezdeti szakaszában is. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. munkásbeíró könyvében, az elbocsátás rovatban nem egyszer találkozunk a „munkatársai lazítása, felügyelők iránti engedetlenség, sztrájkra való szervezés" stb. kitétellel. 1867 októberében Jerabek Ferenc vájárt bocsátották el, de ugyanebben az évben küldték el lázítás miatt Csendes Antalt, Szedlacsek Ferencet, Mezvik Károlyt, Szokol Jánost, Kálna Mártont, Prohászka Mátyást. Ők az elsők, akik megnyitották azoknak hosszú sorát, akik nyíltan fel merték emelni szavukat a tőkés kizsákmányolás ellen. 1867-ben került sor Salgótarjánban az első bányászsztrájkra. A sztrájk a külföldi munkássajtóban is nyomot hagyott. A londoni Trade Union Herald 1867. december 21-i számában többhasábos cikkben számoltak be a salgótarjáni bányászok sztrájkjáról. Itthon elhallgatták. A sztrájk némi eredményeket ért el, a munkások bérét emelték, jelentősége azonban elsősorban erkölcsi, hiszen a szénmedence első bányászsztrájkja zajlott le.

100 Az első küzdelmeket a szervezkedés évtizedei követték. Évtizedek kellettek ugyanis ahhoz, míg az osztály ténylegesen osztállyá ötvöződött, ki tudta építeni szervezeteit, megteremtette vezetőit és a siker reményében vehette fel a harcot. Korszakunk e küzdelem első szakaszát öleli csak fel, az osztállyá érés, a munkásosztály szervezetei kiépítésének időszakát. A salgótarjáni munkások 1918-1919-ben léptek először, mint vezető poli-