Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

A merev ragaszkodás az egyházi iskolához évtizedekre akadályozta a kibontakozást, és Salgótarján munkáslakossága gyermekeinek az oktatás minimális feltételeit sem biztosították. Az évtizedes haldoklás 1905-ben csődhöz vezetett. A római katolikus iskolaszék bejelentette, hogy kénytelen iskoláját bezáratni, mivel alap hiányában nem tudja azt tovább fenntartani. Az iskolaszék tanítóit már hónapok óta nem tudta fizetni, ugyanakkor az iskola adóssága meghaladta a 2 000 koronát. Gazdasági helyzetének kilátástalanságát azzal indokolta, hogy segélyt sehonnan se kaptak s az iskolába járó 387 gyerek közül alig 100 képes a tandíjat megfizetni. Most már hajlandó lett volna az egyház az államosításra, sőt kérte az iskola államosítását. E kérést azonban elutasították és az egyházi iskolák továbbra is községi támogatással tengették életüket. A helyzet fenntartása érdekében a képviselő-testület 4 000 korona támogatást szavazott meg a római katolikus, 400 koronát az evangélikus és 1000 koronát az izraelita iskolának. Az egyházaktól 1909-ben átvette a község az iskolákat. Megnyitották a harmadik körzeti iskolát és az iskolaügy megmenekült a teljes csődtől.

82 Zsúfolt, a legelemibb követelményeknek sem megfelelő iskolákban folyt tehát évtizedeken át a salgótarjáni gyermekek oktatása, nevelése. A tanfelügyelők hiába tették szóvá, hogy a felszerelés olyan hiányos, hogy még beszéd- értelemgyakorlatokhoz szükséges szemléltető képek, de még az egyszerű olvasó falitáblák is hiányoznak, javulás nem történt. A tanítók megbecsülése azonos volt az iskolák állapotával, valóban a nemzet napszámosai voltak. A salgótarjáni polgári iskolába kinevezendő tanár fizetését pl. évi 1 600 koronában állapították meg. Az anyagi megbecsüléssel tartott lépést a társadalmi megbecsülés. A képviselő-testületben, a tanügyi bizottságban az iskolaügyet az egyházak papja képviselték. A tanítóság, az értelmiség nem megbecsült, az értelmiségi ranglétra alján álló rétege volt. A tanítók társadalmi megbecsülését tükrözi Szakai Ferenc főszolgabíró kemény dorgálása és szigorú büntetés kilátásba helyezése a községi polgári iskola igazgatójának, mivel „az igazgató nem köszöntötte - az előtte egyébként ismeretlen egyik tiszteletbeli szolgabírót". A Népszava, mely a kérdéssel foglalkozott, úgy tette föl a kérdést: „Mi lett volna... ha nem az igazgatóval, hanem munkással történik az eset?" Az eset azonban fényt derít arra a légkörre, melyben a tanító munkáját végezte.

83 Elismerés illeti azon tanítógenerációk munkáját, akik ilyen körülmények között dolgoztak. A tanító munkáját nemcsak az anyagiak és a megbecsülés hiánya tette nehézzé. Őrlődött a gyermek iránt érzett felelőssége és a község vezetőinek nemtörődömsége, tudatosan elnyomorító iskolapolitikája között. Az évtizedeken keresztül Salgótarjánban élő tanítók sorából kiemelhető Gazdy László kántortanító, Gönczöl János igazgatótanító, aki 1871-ben a bányatelepi iskola első tanítójaként jött Salgótarjánba, később a bányatelepi iskolák igazgatója lett és 1905-ben ment nyugdíjba; Persze Ferenc, aki 37 évig állt a bányatelepi iskola alkalmazásában. Tevékenyen részt vett az iskolaügy közüggyé tételéért folyó küzdelemben és segített tanítótársai szakmai képzésében. A tanítók zöme nemcsak írni-olvasni, hanem gondolkodni is megtanította a munkásgyerekeket. Az iskolát és annak tanítóit természetesen felhasználta a kor a maga ideológiája propagandistáinak is.