Salgótarján története (Salgótarján, 1972)
SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)
1900-ban a költségvetés már egy „város" gazdálkodásának képét tükrözte. A község bevételei jelentősen emelkedtek, 1900-ban elérték a 71 000 forintot. A bevételek legjelentősebb forrását a községi pótadó képezte, melyből 51 000 forint származott. Jelentős bevételt jelentett ebben az időben már a bor- és húsfogyasztási adó, a vásárjog. A fő jövedelmi források mellett megtalálhatók a régi falu jövedelmi forrásai is, mint pl. a réthaszonbérből 202 forint, a vadászati jogból 12 forint. Az 1908-as községi háztartási kimutatás szerint már 140 344 koronát tett ki a község bevétele, melyből 3825 korona az ingatlanokból, 14 914 korona az üzemekből és jogokból és 109 769 korona a közjogi, közigazgatási bevételekből, vagyis jórészt a pótadókból származott. A pótadók jelentőségét a községi háztartásban bizonyítja, hogy azok állandó jelleggel emelkedtek. 1899-ben még csak 44 %, 1905-ben már 69 %-át tették ki az egyenesadó összegének. A pótadót a „szükséghez mérten" vetették ki és így annak mértéke évenként változott, de az 1900-as években már sohasem esett a 60 % alá. Salgótarjánban az egy főre eső közteher 21,9 korona volt, míg a megyében csak 16,5 korona, a füleki járás átlagában pedig 17,1 korona volt. A község fejlődésének egyik mércéje a községi vagyon értékének növekedése is. 1908-ban a községi vagyon 497 367 korona értékű volt. Ebben a következő tételek szerepeltek: 17 kat. h. föld 4 900 korona, házak és egyéb ingatlanok 155 826 korona, értékpapírok, kamatozó kötvények 32 600 korona értékben. A község gazdálkodásának irányát tükrözik a kiadások, melyek egyúttal értékmérői a községpolitikának. A dualizmus időszakában a községi kiadások fő összegét mindvégig a közjogi, közigazgatási kiadások adták. 1908-ban 139 441 korona kiadásból 51 000 koronát költöttek a közigazgatási kiadásokra, az összes kiadások több mint 40 %-át. Alig valamivel több, mint 10 % jutott csak a közművelődésre, nem jutott 10 % a közegészségügyre és 8 %-ot sem ért el a közjótékonyságra fordított kiadás. 68 A nagyipar civilizációt teremtő ereje alapvetően változtatta meg a község külső képét is. A régi település helyén új született. A Tarján patak mentén elterülő szűk völgy benépesült, gyárkéményeivel, a hegyoldalra felkapaszkodó házaival, sürgő-forgó életével igazi ipari centrum benyomását keltette. Salgótarjánt „magyar Birmingham"-nek nevezték, ki óhajtva fejezni azt a gyors fejlődést, amely itt bekövetkezett. Nem született, hanem a semmiből szinte létrejött, nem fejlődött, hanem ugrásszerűen nőtt ez a város. A kezdeti idők gyors fejlődése annak a buzgalomnak és lendületnek a következménye volt, melyet az új lakók, a honfoglalók végeztek, hogy maguknak és gyermekeiknek otthont, jövőt építsenek. E hősi korszakra egy Leobenből idetelepült bányász így emlékezett vissza: „a bányatelepen nagy sürgés-forgás volt, pőrére vetkezett cigánygyermekek futkostak ide-oda, öreg cigányok vályogot vetettek és téglát égettek." E nagy sürgés-forgás ellenére Tarján még ekkor nagyon szegény volt, „üzlete csak egy, melyben mindössze négyféle dolgot lehetett vásárolni: pálinkát, ecetet, savanyú bort és kékítőt." A kezdetleges körülmények ellenére az 1870-es években kiépültek a község új körvonalai. A Salgótarjánon keresztül robogó vonatról az utazó már így láthatta a várost:
