Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)

zserfa, Kisterenye munkássága is készen állt, hogy megfelelő időben csatlakozzon a Budapestre induló éhségfelvonuláshoz. A salgótarjáni, baglyasaljai bányászok és hozzátartozóik a salgótarjáni volt Vigadó előtti téren gyülekeztek, majd követeléseik kiharcolása érdekében Budapest felé indultak. Az elkeseredett, becsapott bányászok nem ijedtek meg a csendőrszuronyoktól, a parancsnok fenyegetéseitől. „Jogunk van elmondani és munkát, kenyeret kérni" — válaszolták a gyülekezés feloszlatását elrendelő csendőrparancsra. A menet azonban csak a város határán jutott túl, mert ott Csóka Vendel, az áruló szakszervezeti vezető megállította a menetet, és igyekezett a tömeget meggyőzni arról, hogy térjen haza, és csupán küldöttséget menesszen a fővárosba a munkásság panaszának előterjesztésére. Az éhségfelvonulás résztvevői eleinte barátságtalanul és keserű, tiltakozó megjegyzésekkel fogadták a szónokát: „Elég volt a küldöttsegjárasból!... Nem megyünk haza!... Budapestre megyünk!... Lőjenek le, ha nem tetszik!... Inkább itt pusztulunk el mind az éhségtől". De végül is engedtek a rábeszélésnek, és csupán küldöttséget menesztettek Budapestre. Küldöttségüket Vass József népjóléti miniszter hatásos ígéretekkel traktálta, a kereskedelmi miniszter pedig „sürgős" intézkedéseket helyezett kilátásba.

180 A bányászok képviselőit nem nyugtatták meg az ígérgetések. A bajok gyökeres orvoslásában nem bízhattak. Nem csoda, ha többen közülük kijelentették, hogy haza sem mennek, mert nem merik vállalni a felelősséget azért, ami otthon a tárgyalások eredményeinek bejelentése után történik. Ismét Csóka Vendel vállalta a közvetítő szerepét. A május másodikán megtartott gyűlésen, ahol több, mint 10 000 munkás vett részt, igyekezett megnyugtatni az egybegyűlt tömeget, majd határozati javaslatot terjesztett elő. „Mondja ki a Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos S-zövetségének salgótarjáni és környékbeli helyi csoportjai által 1926. május 2-án tartott beszámoló nagygyűlése, hogy követeli azon pontok sürgős megvalósítását, amelyet a küldöttség 1926. évi április 28-án a kereskedelmi és népjóléti miniszter előtt előtárt. Eszerint követeljük: 1. A magyar szénre haladéktalanul vasúti tarifa-leszállítást léptessenek életbe. 2. Kereskedelmi szerződések megkötésével a magyar szénnek szerezzen a kormány külföldi piacot. 3. A külföldi szén behozatalát korlátozza. 4. Az állami üzemeket, valamint közüzemeket, magyar királyi államvasutakat, szükség esetén a magánüzemeket kényszerítse a kormány a magyar szén átvételére. 5. Addig is, amíg az 1., 2., 3. és 4. pontban foglalt követeléseink hatásaikat mutatják, a kormány utasítsa a MÁV-ot, hogy Salgótarjánból legalább 50—60 vagonnal rendeljenek többet naponta. Á fenti követeléseinket a folytonos leromlott viszonyok tették szükségessé, amely már annyira kétségbeesésbe sodorta a salgótarjáni munkások ezreit és azok családtagjait, hogy minden órai késés a munkásságra kiszámíthatatlan katasztrófát jelent. Éppen azért követeljük, hogy haladéktalanul adják ki a közmunkákat, indítsák meg a lakóházak, utak építését, ami az éveken keresztül elbocsátott körülbelül 5500 munkásnak munkát és kenyeret biztosítson. A fenti követelésünk megvalósítása annál is inkább sürgőssé vált, mert immár nemcsak a munkásság, de a kereskedelem és a kisipar is a munkanél-