Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)

nek: világ proletárjai egyesüljetek? Ha tetszik a kiáltvány, jó egyesüljetek. Egyesüljetek — tanácsolta a plébános a munkásoknak — a kereszt és nem a vörös lobogó alatt."

168 A sztrájk 1922. augusztus 26-án véget ért. A bányászok és a többi munkások kénytelenek voltak a munkát felvenni. A csaknem öt hétig tartó mozgalom mégsem végződött teljesen eredménytelenül. A bányamunkások csak heti két óra pótmüszak végzését vállalták 1923 májusáig. A bányavállalatok viszont a munkások követelésére kötelezték magukat, hogy a sztrájk miatt munkást nem bocsátanak el, és az elbocsátottakat is visszaveszik. A vállalatok kénytelenek voltak elismerni a 8 órás munkaidő jogosságát is, és kilátásba helyezték a pótműszakok megszüntetését.

109 A munkások a sztrájk letörése után sem nyugodtak bele sorsukba, továbbfolytatták a szervezkedést, az ellenállást munka- és életkörülményeik megváltoztatásáért. Erre utalt a nagybátonyi bányaigazgató csalódott hangú levele is, amelyben beismerte, hogy „tévedtünk ama feltevésünkben, miszerint a munkásságnak hatalmi kérdésekben provokált sztrájkját sikerült olyképpen letörni és felettük úrrá lennünk, hogy a 4 heti nélkülözés nem fog a fegyelem rovására menni".

170 Az 1923. augusztus 19—20-án a Magyar Bányászok és Kohászok Országos Szövetsége központi vezetőségi ülésén a küldöttek alig győzték panaszaikat felsorolni. Még Csóka Vendel, a szövetség titkára is kénytelen volt elismerni a bányászok helyzetének rosszabbodását. „A korona vásárló értéke állandóan romlik. A Bányász Szövetség nem mehet bele abba, hogy a 12 órás munkanapot visszaállítsák." Javasolta, hogy a helyszínen vizsgálják ki a problémákat és a tények birtokában a munkáltatók és a munkavállalók üljenek asztalhoz.

171 Az MBKOSZ III. országos közgyűlésén a Nógrád megyei küldöttek a törzsbér és a természetbeni járandóság csökkentése ellen léptek fel. Oravecz János, baglyasaljai küldött azt kifogásolta, hogy a törzsbérből levonják a karbid és a szerszámok árát. Fajd Pál, salgótarjáni bányász — akit ezen az ülésen a Központi Vezetőség elnökének választottak meg — felszólalásában azt fejtegette, hogy a bányászt minden úton-módon megrövidítik, becsapják az átszámításoknál. Ha beteg lesz ismét a rövidebbet húzza, hiszen fizetésének jelentékeny részét természetben kapja. Ha táppénzes állományba kerül, nem kap sem ruhát, sem bakancsot, sem szenet. Kakukk Mihály nagybátonyi bányamunkás elmondta, hogy az 1922-es sztrájk óta a helyi csoport vezetői sehol sem kapnak munkát, a munkaadók feketelistára tették őket.

172 Klárik Ferenc, az iparmedence szociáldemokrata képviselője az 1923. július 13-i országgyűlésen joggal jelentette ki: „nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amely üldözi a munkásság gazdasági egyesületeit, a bérharcokat erőszakosan elnyomja. Ugyanakkor számos jobboldali egyesület tevékenységét segíti."

173 A szénkonjunktúra nem tartott sokáig. A bányák katonai felügyelete, az Országos Árvizsgáló Bizottság és a Szénelosztó Bizottság 1924-ben megszűnt. A verseny a bányavállalatok között újra kiéleződött. A piaci lehetőségeket csökkentette a fokozódó infláció, s mivel az ipari termelés is visszaesett, a