Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Az ellenállási mozgalom kibontakozása és a megye felszabadítása

béremelési kérelemmel fordultak a gyárigazgatósághoz. Kérték, hogy fizetésüket olyan arányban emeljék fel, ahogy azt a megélhetési viszonyok megkövetelik. Néhány nap múlva ugyancsak béremelési követeléssel léptek fel a Salgótarjáni Üveggyár Rt. munkásai is, akik május 18-án reggel nem vették fel a munkát. Ekkor a gyár katonai parancsnoka ígéretet tett arra, hogy intézkedik a munkások panaszának az orvoslásáról és a sztrájk beszüntetésére szólította fel a munkásokat.

17 A kommunisták fentebb idézett röplapja feltárta az élelmezési nehézségek tulajdonképpeni okát is. amikor rámutatott arra, hogy „nincs zsír, nincs szalonna, nincs tojás! Pedig a parasztnak a padlását is kisöprik. Hová tűnik el az élelmiszer? Miért növekszik a drágaság? — Nem nehéz felelni a kérdésre: Végeláthatatlan tehervonatok hagyják el minden nap az országot. Magyar kenyéren, magyar zsíron híznak hazánk diktátorai!"

18 Ugyanakkor a megye üzemi és mezőgazdasági dolgozói már alig tudták biztosítani családjaik részére a legszükségesebb élelmiszerféleségeket. Megyeszerte megindult az általános feketevágás, amellyel végső fokon a dolgozók a magas és igazságtalan zsírbeszolgáltatás ellen is tiltakoztak. Igazságtalannak tartották azt is, hogy egy 80—90 kgos, két hónapig hízott malac után ugyanúgy 3 kg zsírt kelljen beszolgáltatni, mint a 2—3 mázsás hízó után, tekintet nélkül a családtagok számára.

19 Egy embert, aki Diósjenőn a rekvirálások miatt kifakadt a községi elöljáróság ellen — mert elvitték egy igavonó ökrét — a jegyző durván bántalmazta- A községházára behívatta és egy bottal agyba-főbe verte.

20 A cselekedet felháborító volt, de a jegyzőt senki nem vonta felelősségre. Á magasra emelt ruházati cikk árak is növelték a megye parasztságának elégedetlenségét és ellenállását. Különösen a lábbeli drágasága miatt volt nagy az elkeseredés. A paraszt lábbelijének javításakor képtelen volt talpbőrt szerezni, új lábbelit pedig szinte lehetetlen volt vásárolni. De felháborítónak tartották a parasztok azt is, hogy „egy pár silány minőségű, 1—2 hónapig tartó bakancsért 35—40 pengőt kértek és egy pár csizmáért 120 pengőt".

21 Ezek megvásárlására csak a zsírosparaszt vállalkozhatott. Többször felháborodásuknak adtak kifejezést a mezőgazdasági munkások is az alacsony kenyérgabona-fejadag megállapítása miatt. Kifejezésre juttatták, hogy a hajnali óráktól sötétedésig dolgozó mezőgazdasági munkásoknak nem elegendő a kiszabott fejadag. A szóváltás, a nézeteltérés állandóvá vált és a hatóságok, illetve a munkaadók egyre gorombább módon jártak el a dolgozókkal. A mezőgazdasági munkások most már nyíltan felléptek a földbirtokosokkal és földbérlőkkel szemben. Az elkeseredett Cimmer József — például — tengeri-részelés közben erősen méltatlankodva kifogásolta a hatóságok eljárási módját, és felháborodottan tiltakozott a cselédség túlhajszolása és megalázása miatt. A sügypusztai földbérlő fogatosát azzal vádolta a bíróság előtt, hogy az „nincs megelégedve az ország belső munkarendjével és többek között összehasonlítás képpen orosz módra felszólított engem, hogy vessem le a cipőmet és járjak mezítláb, úgy mint ő".

22 A bíróság a vádlottat lázítás címén ítélte el.