Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

A második világháború évei (1939—1944)

ohamosan súlyosbodott. Különösen azoké a családoké, ahonnan a kenyérkereöt elvitték katonának. Egymás után jelentkeztek a hadbavonultak özvegyei a özségházán vagy az üzemben segélyért, de kérésük alig talált meghallgatásra. A városi s főleg a falusi szegény emberek gyermekei közül sokan nem udtak iskolába járni, mert nem volt cipőjük. Számos családban csak 2—3 gyérleknek jutott egy pár bakancs. A megye lakosságának ellátottsága 1944 második felében aggasztóvá vált. i kiéhezett és lerongyolódott nép csak nehezen bírta a munkát- Teljesítőkéessége állandóan csökkent, így egyre kevesebb szenet, mezőgazdasági és ipari Brméket juttatott a háborús gazdaságnak. Annak ellenére, hogy az ország felszabadításának körvonalai már kirajzoSdtak, a vármegye vezetői a végsőkig kiszolgálták a magyar és német katonai arancsnokságokat. Ezek bármit kértek, kívánságukat igyekeztek teljesíteni.

142 igyekezetüket és buzgalmukat állandóan hangoztatták is. De a nagy igyekezet mégis eredménytelennek bizonyult. Csupán annyit rtek el vele, hogy nagyobb kárt és veszteséget okoztak a megye lakosságának. Az 1944-es esztendő végére a termelés szinte teljesen leállt. A német és a ragyar katonai szervek megkezdték az üzemek megbénítását és az értékesebb épek, valamint a készárutermék elszállítását. A mezőgazdaság gabona- és álitállomanyának majdnem az egészét Nyugatra vitték. Mire a szovjet hadsereg iűzte a megyéből a német hadsereg egységeit, a közellátás felbomlott és úgyzólván teljesen kenyér nélkül maradt a megye lakossága. Az elpusztított üzelek és a kifosztott mezőgazdaság siralmas képet mutatott.